Vetélkedő a tudatos vásárlókért

Az ünnepek előtti vásárlási hajrában különösen hasznos ismeretekkel vértezték fel magukat azok a fiatalok, akik a FÉBÉSZ Karácsonykor is tudatosan! című fogyasztóvédelmi vetélkedőjén mérették meg tudásukat.

A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség jászberényi középiskolások számára is rendezett vetélkedők Karácsonykor is tudatosan! címmel, amelyet kedden 13.30 órakor tartottak a Liska József Szakközépiskolában. A vetélkedővel a diákok fogyasztóvédelmi ismereteik bővítését tűzték ki célul a FÉBÉSZ munkatársai, ahol totóval és egyéb érdekes, interaktív feladatokkal mérették meg tudásukat a fiatalok. A játékos feladványok kifejezetten karácsony előtti témákra fókuszáltak, köztük internetes vásárlással, akciókkal, árfeltüntetéssel és szavatossággal kapcsolatos hasznos tudnivalókra. A város három iskolájából (Liska, Terplán, Klapka) összesen 12 csapat nevezett, akik közül a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a Medvék (Liska) csapata állhatott, míg a második helyezett a Feltörekvők (Klapka) csapata, a harmadik pedig a Tudatos Vásárlók (Terplán) csapata lett.

Dr. Baran Alexandra, a FÉBÉSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy ugyan az alaptanterv része a fogyasztóvédelmi ismeretek átadása, a diákok mégis hiányos ismeretekkel rendelkeznek e téren. Az idén 10 éves FÉBÉSZ által kiadott segédanyagok ezen a tendencián igyekeznek javítani mind a diákok, mind a tanárok körében. Munkájuk elismeréséül tavasszal a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Fogyasztókért díját nyerték el.

A szövetség a Jászság általános iskoláinak 7-8. osztályos diákjait is megméretteti december közepén, szintén karácsony előtti vásárlás témakörében. Hasznos információkkal szolgál a www.megfontoltvasarlok.hu oldalon.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Gergely Csilla

Latest posts by Gergely Csilla (see all)

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?