Fuss, Mikulás!

Közeledve december 6, Miklós napja felé, a piros kabátos, fehér szakállú Mikulás bácsi már fel-felbukkan itt-ott. Az elmúlt hét vásárnapján a Szántai Tornakertbe látogatott el, a hideg, de napsütéses délelőttön.

Hó híján lovas fogattal érkezett, az első alkalommal rendezett Fuss! Mikulás fuss! sporteseményre, futóversenyre. Sokan várták őt, gyerekek, családok olyan kis csöppségekkel, akik még babakocsiból szemlélték a gyülekezőket. Eljöttek szavas agancsos fejdíszben apukák, krampusz szarvakkal anyukák, mikulás sapkás lurkók.

Az Anya Formáló babás-mamás „testkarbantartó”edzések vezetője – maga is kismama – Szöllősiné Jónás Zsuzsi szervezte sportos télapó köszöntés, zenés bemelegítéssel indult. Borics Andi aerobikedző lelkesen, lendületesen mozgatta át a társaságot. Néhány gyakorlattal a Mikulás is megpróbálkozott, – már amennyire a hasa engedte. Futott ki hogy tudott, – gyorsabban, lassabban, gyalogolva –, de most ez nem volt lényeges. Többen babakocsit is tolva teljesítették a több mint másfél kilométeres távot.

A Mikulás fogatával a futók elé hajtatott, és zsákjából szaloncukrot szórva segítette a célba érkezést. A célba érők jutalom gyanánt, átvehették csokoládéból készült szobrocskáját. A tombolánál az előzetesen elkészült gyermek rajzok készítői közül sorsolt ki nyerteseket. A bátrabbak, végezetül még a fogatra is felülhettek egy fotó erejéig a Mikulás mellé.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?