Felújították az öltözőt

A Jászberényi FC futballistái – mint azt előző számunkban is jeleztük – győzelemmel fejezték be az idei szezont, de december 6-án igen fontos esemény várt rájuk.

Pontban déli 12 órakor Dr. Gottdiener Lajos a JFC elnöke, a nemrég elkészült új öltöző előtt köszöntötte a vendégeket. Azaz a város polgármesterét, önkormányzati képviselőket, az MLSZ megyei munkatársait, a futballcsapat vezetőit és a felsorakozott focistákat.

Elmondta, hogy a felújítás 15 milliós nagyságrendű volt, amit a TAO -ból eredő forrás és az önkormányzati támogatás biztosított számukra.

Majd Szabó Tamás, Jászberény polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. – Egy jól működő csapat vonzza a TAO-os és a szponzori pénzeket, valamint a városi támogatást is. Sőt, az NB II-be jutás esetén már az állami támogatás is igen jelentős tényező lehet. De még fontosabb számunkra, hogy a fiatalok itt sportolási lehetőséget és jól működő közösséget találjanak. – mondta többek között a város polgármestere.

Ezt követően – az ünnepélyes szalagátvágás után –, az új építmény megtekintése következett. Csapatképekkel díszített folyosón át vezetett az út a tágas öltözőbe. Ebből nyílt természetesen a fürdő, valamint szauna is szolgálja majd a minél hatékonyabb felkészülést. Továbbá gyúró-, és edzői szoba is rendelkezésre áll.

A megyei szövetség képviselője, Papp Lajos meg is jegyezte, hogy ez az egész épületkomplexus, már NB II-es, sőt megüti a magasabb szintet is.

Alig hogy megtörtént az új szárny megtekintése, azonnal átgyalogolt a társaság a két műfüves labdarúgó pálya mellé. Ott a régi, ún. szolgálati lakás „átvarázsolását” tekinthették meg az érdeklődők.

A több helyiségből álló épületben – többek között – egy büfének szánt helyiség is ki lett alakítva. Ez leginkább a nyári – közel ezer főt számláló – kispályás labdarúgó bajnokság és más egyéb közösségi sportrendezvények alkalmával tölti majd be szerepét.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?