A szkíták nyomában
November 16-án a múzeumi esték vendégelőadója Scholtz Róbert debreceni régész a szkíták, szarmaták és alánok ötvösművészetének remekeivel ismertette meg a hallgatóságát, kiegészítve érdekes információkkal a nép életmódjáról és temetkezési szokásairól.
Scholtz Róbert neve ismerősen cseng néhányuk számára, hiszen Oszvald Nándor ötvösművész alkotásaiból összeállított időszaki kiállítását nyitotta meg. Hortiné dr. Bathó Edit a Jász Múzeum igazgatója, ezen felbuzdulva hívta meg a fiatal előadót. Scholtz Róbert szakértője a témának, ezt igazolja, hogy 2005-ben a szegedi egyetemre írt szakdolgozatában is a szkíták életmódját és temetkezési szokásait választotta.
Hérodotosz feljegyzéseiből tudjuk, hogy Szkítia az ókorban meghatározó aranylelőhely volt. A szkíták kelet-európai és közép-ázsiai lovas nép volt, nevüket a szkütha: egy és a szpu: szem szóösszetételből eredeztették.
Az eurázsiai puszták harcos népe, állattenyésztésből élt, a házépítésre nem fektettek nagy hangsúlyt, ám a sírhelyre annál inkább. Ismerték a mumifikálás eljárását, a holttesteket viasszal és mézzel kenték be. A sírokba fenyőtömjént, illatos mocsári faleveleket, petrezselyem és ánizsmagot helyeztek el. Scholtz Róbert szerint a tartósítás fő oka az volt, hogy a sztyeppés, hideg vidékeken az év nagy részében fagypont alatt van a napi hőmérséklet, így csak abban az időszakban tudtak sírt ásni, amikor megolvadt a föld. Az időjárás védelmében szólva, sok sírhely ennek köszönhetően maradt meg az utókornak. A talaj olvadása miatt a sír megtelt vízzel, majd amikor újra befagyott konzerválta a holtesteket. Sajnos a tolvajkezeknek így sem maradt érintetlen a holtak nyughelye, ámbár a fagyos földben lehetetlen volt kiásni az elhelyezett értékeket.
A sírokban gazdag régészeti leletekre bukkantak, mintegy 4000 aranytárgyat, fegyverzetet, páncélzatot, ékszereket, és 31 edényt tártak fel. Halotti kultuszuk sokszínűségét bizonyítja gazdag motívumviláguk, melyben előszeretettel ábrázolták a griffmadarat, lovat, szarvast. A holtak a túlvilágra is magukkal vitték értékeiket, eleinte úgy vélték a tetemek mellett található páncélzat, fegyver, nyílvessző, tegez mindenképp férfi tulajdona volt, később megállapították, hogy a hölgyek ugyanúgy harcoltak, mint az erősebbik nem. A szkíta nép már ismerte a tetoválás művészetét, a felhasított bőr alá hamut szórtak különböző alakzatban, több holttesten is fennmaradtak ennek az eljárásnak a nyomai. Halottaik mellé temették a megfojtott lovaikat is, melyet mindig felszerszámozva hantolták el.
Magyar területeken ugyan a kiásott tárgyak összessége a két kezünkben elférne, de azért az alföldi területek így is bővelkedtek régészeti kincsekben.
A szkíta kultúra fejlettsége fellelhető az ötvösmunkákban, mely olyan technikát hordoz magában, amit még a modernkor tudósa sem fejtett meg. Ilyen a Tillja-Tepe nyakékszer, vagy egyes kutatók szerint a felső öltözék nyakdísze, amelyen a legnagyobb rejtély az apró gömb alakú gyöngyök felhelyezése.
Oszvald Nándor őseink művészetére építkezve hagyományőrzés céljából készítette el a tárlatot, melyet az előadás után mi is megcsodálhattunk a Jász Múzeumban.
a BerényCafé újságírója.
- Szelektív hulladékgyűjtési tájékoztató - 2021-01-23
- Polgári családok rokoni szálai - 2019-07-19
- A hagyományokból építkező közösség - 2019-07-11
