Önálló lesz a Jászsági KLIK

November 24-én Pócs János országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tartott irodájában, melyben érintette az oktatásügyet és a kényszerbetelepítés kérdését.

Pócs János részletesen kifejtette a jászberényi tanítóképző Jászságban betöltött kiemelkedő szerepét, fontosságát, kiemelve, hogy komoly harcok árán sikerült megmenteni. Köszönetet mondott a főiskola vezetőinek és Szabó Tamás polgármesternek, akikkel közösen sikerült elérni, hogy szeptembertől Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusaként kezdje meg a tanévet. – Jászberény városának a főiskola szerves részét képzi, híréhez múltjához hozzátartozik, és nem engedhettük, hogy bezárják – fogalmazott a képviselő.

Az oktatás másik szegmenséhez kapcsolódva ugyancsak jó hírt jelentett be. Elmondta, hogy a Jászság önállóságát meg kell őrizni és továbbra is erősíteni szükséges az oktatás terén. Ennek érdekében Pócs János és Szabó Tamás javaslatára a Jászságnak önálló tankerülete lesz, amely kiválik a szolnoki tankerületből.

A miniszteri előzetes tájékoztatását követően az erről szóló döntés hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben is. Más témában Pócs János köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik közös ügynek tekintették az október másodikai népszavazást és szavazatukkal felléptek a kényszerbetelepítés ellen. Az érvénytelen népszavazás ellenére Magyarország biztonságban van a migránsveszély tekintetében. „A magyar miniszterelnök mindent megtett, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a kényszerbetelepítés Magyarországot ne sújtsa.”

Beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok nem a Fidesz ellenzékei, hanem az országé, ugyanis „az alkotmánymódosítás nem a Fideszről, hanem az országról és mindannyiunk biztonságáról szól”. A legérthetetlenebb a Jobbik álláspontja: ez a párt előzetes melldöngetését követően mondvacsinált okkal az utolsó pillanatban nem állt az ügy mellé. A párt ígérete nincs összhangban a tetteivel – emelte ki a Jászság országgyűlési képviselője.

Szerzők:
Halász Lajos
Szabó Lilla

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?