Színház a tanteremben

2016-11-262016-11-24 Taczman Mária 0 Comments

November 16-án rendhagyó osztálytermi komplex színházi nevelési előadás közönsége lehetett a Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Tagintézményének két tizedikes osztálya.

Az osztálytermi színházi nevelési előadás rendkívül friss és impulzív műfaja a színházi nevelési területnek. Magyarországon az utóbbi években egyre több színház és társulat vállalkozik arra, hogy megismerje, megtapasztalja ezt az igencsak izgalmas formát. Nem véletlen, hiszen ez a forma lehetővé teszi, hogy a fiatalok saját környezetükben, aktív részvételükkel, közösen megtapasztalhassák a dráma szerepét az életükben. A programmal a művészek „házhoz”, azaz osztálytermekbe érkeznek. Az előadás néző- és játékterét iskolapadokból, székekből alakítják ki, minimális kelléket használva. A színházi előadást interaktív játékokkal szakítják meg, hogy az osztályközösséggel közösen gondolkodjanak azokról a kérdésekről, amelyeket a történet szereplői körüljárnak.

A Verona 1301 című darabot a Malom Színház és Főnix Fészek Műhelyház szervezésében a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészei adták elő. A háromfős színészgárda játékát egy drámapedagógus által vezetett foglalkozások váltották. A Shakespeare Rómeó és Júliája nyomán készült darab olyan emberi és társadalmi kérdéseket feszegetett, minthogy miért és miként szól bele a fiatalok életébe a felnőttek világa.

„Mi a név? Mit rózsának hívunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. Ha Rómeót nem hívják Rómeónak, Szakasztott oly tökéletes marad Akármi néven…” – dühöng tehetetlenségében Júlia az erkélyen. A tizenhárom éves lány most tapasztalja meg a generációkon keresztül hagyományozott gyűlölet képtelenségét. Hiszen neve miatt gyűlölnie kellene azt a fiút, akibe pár órája beleszeretett. A fiatalok képtelenek elfogadni a családjaik által támasztott normát. Nem akarják gyűlölni, akit gyűlölniük kellene, és nem akarják összekötni az életüket azzal, akit nem szeretnek. „Amikor egy tragédiában úgy dönt valaki, hogy meghal, akkor az emberség mellett dönt. A tragikus hős nem tud kompromisszumot kötni az embertelenséggel – elképzelhetetlen lenne, hogy Antigoné meggondolja magát, vagy Oidipusz vállat vonva úgy dönt, hogy mégsem vakítja meg magát” – fogalmaz Edward Bond, angol drámaíró, kortárs színházi gondolkodó. Rómeó és Júlia sem dönthet másként, hiszen elfogadhatatlannak tartják azt a világot, amelyben kénytelenek volnának tovább élni. Amely világban nem dönthetnek szabadon, amely világot alapvetően meghatározzák az érdekkapcsolatok, és amely világban egy másik társadalmi csoporttal – másik családdal – szembeni gyűlölet meghatározza a hétköznapokat. Ők az emberség mellett döntöttek.

A szerdai projekt tele volt izgalmas megoldásokkal. Milyen mértékben emelhető be Shakespeare nyelve egy modern darabba, és mely részek viselik el az átdolgozás beavatkozását? Hogy lehet fiatal férfiként a dajkát megjeleníteni, fiatal lányként pedig a ferences barátot? Hogy lehetséges egy ilyen sokszereplős történetet hárman előadni? Melyik szereplő az, amelyik arctalanságában arra sem érdemes, hogy a színpadon megjelenítsék? Mi történhetett azután, hogy a dráma véget ért, az utolsó mondatok is elhangzottak? Mit jelent egy név, amit a világra születő kisbaba megkap? Hogy lehet szoborcsoportot emelni diákokból a szereplőknek? Hogy lehet „bekopogtatni” a történetbe és megszólítani egy-egy szereplőt, megkérdezni tőle döntései miértjét?

A rendhagyó osztálytermi színházi nevelési előadás célja volt, hogy a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzanak a művészek a résztvevő diákokkal, és a színház nyelvén keresztül körüljárják azokat a krízishelyzeteket, traumákat, amelyeket végigélnek a történet szereplői. A középiskolás közönség számára ezen az előadáson tényleg a szemük láttára elevenedett meg az irodalom, olyan életre szóló élményt adva, amit magukkal tudnak vinni a hétköznapjaikba. A művészet az tudott számukra lenni, aminek lennie is kell: iránytűnek, gondolkodás- és személyiségformáló erőnek, valami olyannak, „ami lemossa a lélekről a mindennapok porát.”