Az egyéniség és a művészi mondanivaló

Október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján emlékművet avatott Jászberény. A városháza falában kialakított fülkében rekeszzománc technikával készült kis ékszer őrzi és hirdeti ezentúl a hősök cselekedetét és emlékét. Sisa József ötlete és önzetlen adománya elnyerte a város lakóinak tetszését. Őt kerestük meg otthonában, a Jászsági Művésztelepen.

A Jászsági Művésztelepre ilyenkor ősszel sokkal egyszerűbb kijutni, mint tavasszal és nyáron. Akkor összeborulnak a fák, a levelektől se oldalt, se előre látni nem lehet. Most a nyárfák tövében borítják a földet a színes levelek, föléjük meredezik a vaddohány kipörgött, kinyílott magtárolóival.

A kapuban Sisa József fogad bennünket, s látva a felcsillanó tekinteteket, megint körbevezet. A család hetvenhektáros erdeje fog körbe bennünket, ahogy ők fogalmaznak, szomszédjuk nincs is. Megcsodáljuk most is a tavat, rajta a kis híddal, mögötte a szárazra vetett csónakkal. A sziget utolsó fűnyírása már meg volt, senki sem zavarja a fa tetején alvó féltucatnyi baglyot. A többi madár már elköltözött. A tájba szépen illeszkednek a művésztelep épületei, látszik az elmúlt huszonöt év erőfeszítése és munkája, de a jelen problémái és a jövő tervei is. Mindig van munka ennyi nádtetős épület esetében, s a szépen rendbetett tetők nyelvet öltenek a majdan sorra következőkre. A művésztelepre jelentkezők majdani épülete is félkész még, a falak, tetők állnak, de az ablakokat nejlon fóliák védik a kíváncsi madaraktól. Éppen huszonöt éves a Jászsági Művésztelep. Nem kerek évforduló, de mégiscsak negyedszázad, ami egy ember, egy művész életében nagy idő.

Sisa József év elején töltötte be hatvanötödik életévét. Nehéz év áll mögötte. Veseátültetésen esett át, ami az utóbbi időben már rányomta a bélyegét alkotó kedvére, de még inkább energiájára. Nem úgy, ahogy azt egy köznapi ember elgondolná, mert minden nap hű maradt a rajzhoz, a rajzoláshoz, a tervek készítéséhez. Azt vallja, hogy nem elég a tehetség, a rajzot minden nap gyakorolni kell. Megjegyezte ezt Barcsay mestertől. Inkább a nagyobb szabású munkákba vágott neki nehezebben. Eredetileg erre az évre gondolta, hogy összeállít új anyagot, életmű kiállítást. Erre nem volt ideje, mert ahogy dédelgette az ötletet, hogy legyen a városnak a téren – ahol a forradalmi események zajlottak –, emlékműve, úgy vonta meg minden mástól a szabad perceit is. Az ötletet és az adományozást, magyarul ingyenes felajánlást ő természetesnek vette, a város pedig örömmel fogadta, így nekiállt a skiccek, rajzok, tervek készítésének. Nagy munka volt! Bence és Balázs fia is minden más feladata elé sorolta ezt a munkát. A kis dolgozó szobában a rajzállványon még most is ott van az eredeti rajz. Mellé ülve beszélünk múltról, jelenről és jövőről.

Van mire emlékezni, olyan gazdag az elmúlt évtizedek alkotói korszaka. Ma már sokan a zodiákus sorozat, a Szent Korona variációk, az egyéni mítoszokat teremtő rekeszzománc művészt ismerik, meg a monumentális munkáit, a berényi és a fényszarui házasságkötő teremben, vagy épp a mostani Invitel székházban. Áttörés volt, újdonságnak számítottak a kísérleti évek után a megszokottnál nagyobb méretű zománcmunkák, majd a síkbeli megjelenítést követően a 3D-s, többsíkú, komplexen összerakott alkotások.

Az asztalon vagy húsz rajz hever, amelyek zománcba álmodásra várakoznak. Egy részük bibliai, másik nagyobb csoportjuk magyar történelmi korok által ihlett kiváló rajz. Nem véletlenül kiválóak, hiszen első nagyobb elismerése 1972-ben éppen egy grafikai díj volt. Az itt látható rajzok, illetve majdani rekeszzománc műalkotások alkotják majd az életmű kiállítás gerincét. Pontos időpontot inkább nem mond a mester, az alkotási folyamattól és az egészségi állapotától függ, ami szerencsére most kiváló.

Nem gyakran kiállító művész. A nyolcvanas években Berényben, Karcagon, Szolnokon, a kilencvenes években Padovában, Rómában és Conselvében voltak jelentősebb egyéni kiállításai. Azt vallja, hogy a csoportos kiállításokon folyamatosan jelen kell lenni, de önállóan ritkábban, csak akkor, amikor a művészi mondanivaló kellő számban és minőségben tárgyiasul egy kiemelkedő kollekcióban. Szívesen mesél mestereiről, például a Zebegényi Szabadegyetem tanáregyéniségeiről, akiktől nemcsak technikát, de művészi magatartást is tanulhatott. A világlátás, az egyéniség és a művészi mondanivaló a lényeg. Annak megvalósulási módja már az egyén tudásán, tehetségén, kitartásán múlik.

Az ő zománccal végzett kísérletei is évekig tartottak – ma már az ötödik égetőkemencét használja –, de az anyag még most is varázslatos számára. Pedig az alap egyszerű üveg. Erről az egyszerűségről azonban csodálattal és varázslatosan beszél. Talán ezért szeretik annyira a tanítványai is. Hőfokok, oxidok, adalékok, színeváltozások – hallható, de érthetetlen elemek egy laikus számára. A végeredmény azonban lenyűgöző.

A sikereknek, eredményeknek jelentős része családi csapatmunka. Balázs és Bence fia majd az anyatejjel szívta magába ezt a művészetet, amelyben közösen kiteljesednek, noha nekik is meg van a maguk útja. Balázs konzervatóriumot végzett, kiváló csellós is, s most az építészetben képezi tovább magát, Bence pedig ugyancsak mindenhez ért, amihez kell. Arról, hogy ne szálljanak el a művészettől, bőven gondoskodik a művésztelep napi fenntartása, fűtése, tovább építése, ha úgy tetszik az élet a tanyán.