Feltárult a festmény titka

A hónap műtárgya sorozat novemberi bemutatóján egy kevésbé ismert festőművész, B. Simon Ferenc alkotásait ismerhette meg a műkedvelő közönség a Szikra Galériában.

A hagyományos zenei ráhangolódást ez alkalommal egy kimagasló tehetségű hegedűs növendék Burai Kevin Zsolt előadásában hallgathattuk. A kiváló hangszertudással rendelkező muzsikus palánta nemrégiben diadalmaskodott egy régiós tehetségkutató versenyen és országos megmérettetésre készül – tudhattuk meg tanárától Bernhardt Andrásnétól.

B. Simon Ferenc művészetének, festményeinek bemutatására Szikra István felkérte Varga József Zsolt festőművészt. Ő elöljáróban elmondta, hogy elég kevés irodalmi anyag lelhető fel a festő életéről és művészetéről, így a róla megjelent néhány tanulmányból tudott csak ismereteket gyűjteni. Református lelkész családba született a századelőn, már a gimnáziumi évek alatt is festegetett és rajzolgatott. Később több alkalommal alkotott különböző művésztelepeken, és tanulmányokat folytatott a Képzőművészeti Főiskolán.

A frontszolgálat alatt – a kitüntető oklevelek rajzolása mellett –, lehetősége nyílt festeni is. Itt készültek levelezőlapokra rajzolt egyedi karikatúrái is. A sors Sályba vezérelte ahol hosszabb ideig élt és alkotott. Sokoldalú játékosság, gazdag elbeszélő képesség, eleven könnyedség, különböző hatásokkal bámulatos beleérzéseket egyénileg feldolgozó találékonyság jellemzi változatos témájú festészetét.

A hónap műtárgyaként választott Margit sziget című festményén a valamikori Jászberény egy darabját ábrázolja. Ami elsőre feltűnhet a képen, egy olyan hatás, amit művészeti berkekben „irtózat az ürességtől” jelzővel illetnek. Nagyon jól látszik, hogy a kép minden egyes részletét betöltötte színnel, mindenhová próbált kis festék foltot tenni, ami a valóságban ugye nem így van. Téli jelenetet látunk, a téli szürkeséget mégis feloldotta színekkel. Olyan harmóniába helyezve azokat, hogy tónusaikból, kontrasztokból is találunk valamit. A sötét részek nagyon sokat jelentenek a kép szempontjából, érezzük a lüktetést, a dinamizmust, amit jól sikerült elérnie. A palettán kikevert színek közvetlen ecsetvonásokkal kerültek a vászonra, olyan biztonsággal, hogy az utólagos javítások feleslegessé válnak.

A festmény titka pedig egy másik festmény, ami közvetlenül a farostlemez hátuljára került. A Zagyva ág folytatását ábrázolja az egykori vízimalommal. Egymáshoz igen közel lévő részeket festett meg B.Simon, szinte folytatását az előző oldalon befejezett műnek. Szembetűnő, hogy befejezetlen alkotás, hiszen imitt-amott kilátszik a farostlemez és az aláírás is hiányzik róla, ami a még el nem készült műveket jellemzi.

A bemutató végén Metykó Béla helytörténeti kutató villantott fel a sajtóban fellelhető írásokból, fényképekből pillanatokat a festő életéből. Felajánlotta, hogy a méltatlanul kevés elérhető anyag és információ ellentételezésére összeállítást készít B. Simon Ferenc életéről és művészetéről a Wikipédiára – felhasználva az este elhangzottakat is –, hogy mások is megismerhessék a művészt.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?