Becsúszott egy vereség

A labdarúgó NB III. Keleti csoportjának listavezetője a Jászberényi FC, – a mögötte álló – Kazincbarcika vendége volt a 15. fordulóban. Sajnos megszakadt a tíz héten át tartó veretlenségi sorozatunk.

Már az előjelek is kedvezőtlenek voltak, hiszen több sérültet kellett nélkülöznie Gelei Károly edzőnek. Ennek ellenére JFC ziccerrel kezdődött a meccs, sőt később Prasler előkészítő labdája is ígéretes volt, de a helyzetek kimaradtak. A vendéglátóké viszont nem. Két alkalommal is megbontották jobboldali védelmünket és a középre adott labdát Farkas Jánosnak csak be kellett gurítani az árván maradt kapuba. Az első játékrész krónikájához tartozik még, hogy Birtalan megsérült, majd a kecsegtető helyzetben lévő Herceg rosszul fogott talajt, aminek bokaszalag szakadás lett a vége.

A második játékrészben a sérülésektől „felforgatott” berényi gárda becsülettel harcolt, de két védelmi hibából tovább növelte előnyét a házigazda.

Kazincbarcikai BSC FC – Jászberényi FC 4-0.

JFC: Menczeles Iván – Szanyi Krisztián (29′ Marcsek Ákos), Mile Krisztián, Hevesi-Tóth Tamás, Birtalan János (6′ Sorecz Szabolcs), – Tisza Kálmán, Ludasi Martin, Herczeg László (33′ Szilágyi Norbert) – Prasler Thomas Michel, Hamar Ádám, Bojtor László.

Ezzel a vereséggel a harmadik helyre csúszott vissza a berényi alakulat, két pont a hátránya az élre ugró KBSC mögött. A következő, 16. fordulóban november 19-én, az eddig mindössze három győzelmet jegyző – de a Magyar Kupában bennünket „kiejtő” – Hatvan együttese lesz a vendég Jászberényben.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?