Mozgás és családi élmény

Előző számunkban érintőlegesen már jeleztük, hogy az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Jászapáti Praxisközösségében első alkalommal rendezték meg az általános iskolák alsó tagozatos tanulóinak sportvetélkedőjét, majd az azt követő családi sportnapot. Ezúttal részletesebb tudósítással jelentkezünk, amelyben a két héttel később, október 14-én, pénteken rendezett döntőről, és Madár részvételéről is írhatunk.

Jászapátiból két, Jászkisérről egy csapat jelentkezett a versenyre, melyre a Szent Imre Katolikus Általános Iskolában került sor. A feladatok pontos leírását, a verseny szabályait a praxisközösség iskolái előre megkapták, így a csapatok a versenysorozat indulásáig is gyakorolhattak, megkezdhették a felkészülést. A sportvetélkedőhöz szükséges eszközöket – focilabda, kosárlabda, kézilabda, bója, sportkarika, szalagok – a Modellprogram biztosította, sőt a verseny után azokat meg is tarthatták az iskolák.

A családi nap során az egészséges életmódra szerettük volna felhívni a figyelmet, melynek egyik legfontosabb eleme a mozgás – mondja Elek Ágnes, népegészségügyi koordinátor. A délutáni program a jászapáti nippon zengo csapat zenés bemelegítésével kezdődött. Ezt követően a látogatók különféle sportokat próbálhattak ki, mint például a korfball, asztalitenisz, speedminton, lábtengo, kapura rúgás felfújható focikapun, vicces kerékpárra ülhettek, kerékpáros ügyességi pályán mehettek végig. A gyerekeket legnagyobb örömükre óriáscsúszda és mászófal is várta.
A rendezvényt a Jászapáti New Style FanatiX Hip Hop Tánccsoport bemutatója és a Kígyó Dojo Harcművészeti Sportegyesület edzése tovább színesítette. A családokat egészség activity-vel is vártuk, amely során egészséges életmóddal kapcsolatos kifejezéseket kellett lerajzolniuk, körbeírniuk, vagy elmutogatniuk a jelentkezőknek.

Különféle egészséges finomságokkal is kedveskedtünk Bakos Judit, dietetikus ötletei alapján, amiket könnyen, gyorsan akár otthon is bárki elkészíthet. Padlizsánkrém, avokádókrém, házi müzliszelet, zöldségchips, vegaburger, cukormentes házi „kubu”. Ezek szerepeltek az egészséges kóstoló asztalán, valamint a vállalkozó kedvűek elkészíthették saját egészséges joghurtkölteményüket is, amelyhez zabpelyhet, aszalt gyümölcsöket, mézet, olajos magvakat stb. használhattak fel.

A Jászapáti Praxisközösség prevenciós sátránál a felnőttek a védőnők – Budai Istvánné, Gőzné Rusvai Júlia, Oláhné Birkás Ilona – jóvoltából szűrővizsgálatokon és életmód tanácsadáson vehettek részt. Urbán Ferenc, gyógytestnevelőnk irányításával tartásjavító gyógytorna is szerepelt a programok között.

Az ügyességi sportversenyek Borsodnádasd, Berettyóújfalu és Heves praxisközösségekben is megrendezésre kerültek. A nyertes praxisközösségi csapatok október 14-én, a Jászapátin megrendezésre kerülő döntőben képviselhették városukat. Jászapáti Praxisközösséget a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola csapata képviselte, és a negyedik helyet vihették haza. Ezzel 25.000 forint értékű vásárlási utalványt nyertek iskolájuknak.

A program meglepetés sztárvendége a profi ökölvívó, Madár (Erdei Zsolt) volt, aki a gyerekek bemelegítésével kezdett, majd közös fotózásra is lehetőséget adott. Az ügyességi vetélkedők után ismét különleges sportprogramokkal, felfújható játékokkal, a jászapáti sportszakosztályok bemutatóival, egészség-sátorral, egészséges ételkóstolóval, gyógyteákkal vártuk a családokat ezúttal a Jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnázium udvarán és tornacsarnokában. A program ideje alatt a résztvevők játékos feladatok segítségével küzdhettek a „Sportnap legegészségesebb embere” címért is.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?