Együtt sokkal könnyebb

A Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Jászapáti Csoportja életében a nyáron több változás történt. Rendkívüli taggyűlésen Kalmárné Nagyistván Erika jelezte, hogy a csoportvezetői feladatokat családi és munkahelyi okok miatt a jövőben nem tudja tovább ellátni. Erika a csoport tagjaival egyeztetve Gőzné Rusvai Júliát kérte fel a feladatok ellátásának további koordinálására.

Julikára kezdeti kihívásként a csoport programjainak megismerése után több aktuálisan intézendő feladat várt. Városunkban a legnagyobb létszámú civil csoport a mozgássérültek helyi csoportja. Az évek óta aktív vezetőséggel aktualizálva lett a jelenlegi csoporttagok státusza, címjegyzéke, elérhetőségük. Közös érdekünk, hogy személyre szabott tájékoztatást tudjunk adni annak, aki arra rászorul, legyen az érintett személy akár friss sérülés után, vagy más nehéz élethelyzetben élő csoporttag. Az aktív közreműködés minden vezetőségi tag részéről biztosíték arra, hogy a saját küzdelmét már átélve hitelesen tudja segíteni társait. Önkéntes segítőinknek ezért az önzetlen munkáért nagy köszönet jár!

Feladatunk, hogy városi szinten ismertessük az igényelhető szakellátások módját, a házi gondozás lehetőségét, a gyógytorna elérhetőségének, gyógyfürdőnk igénybevételének kedvezményezett formáit. A munkánk sokrétű. A segítséget kérőknek abban kell támaszt nyújtani, hogy mindenki merjen küzdeni a saját céljainak megvalósításáért. A közösségi programjainkon együtt töltött időben könnyebben megbeszélhetők az aktuálisan felmerülő kérdések, feladatok. Kellemes nyári kirándulást, nyársalást szerveztünk. Legutóbb pedig október 15-én 125 csoporttag fogadta el meghívásunkat a Fogyatékossággal élők Világnapja alkalmából rendezett közös délutáni programunkra.

A vezetőségi tagok sok helyi támogatót kerestek fel. Régi és új szponzoraink érezhetően szívesen támogatták – ki-ki saját lehetőségeit figyelembe véve – ezt a csoportdélutánt. Helyi, jótékony célú programunk lebonyolításához sok felajánlást kaptunk. Mindenkinek nagyon köszönjük! A jó hangulatban együtt töltött közös délután gyorsan eltelt, de reméljük, a sok szép közös élményekből sokáig tudunk erőt meríteni a továbblépéshez! Gutási Éva fiatal költőnő a nekünk küldött versében hitelesen foglalta össze a délután hangulatát. Milyen igaz Kun Erzsébet megfogalmazása: „A szeretet erő, ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, amit az élet a válladra rakott”

Itt illik megköszönni Újszászi Katalinnak, Szatmári Károlynénak, Benkucsné Kovács Teréznek, Nagy Zsigmondnak, Budai Jánosnak, Cserháti Csabának, Kökény Gizellának (Jászivány) az önzetlen csoportvezetői szervezői munkáját.

Kérdéseikkel, kérésükkel bátran keressenek bennünket. Jó egészséget kívánunk! Köszönjük bizalmukat!

Szerző:

Mozgássérültek
helyi csoportja vezetősége

Vélemény, hozzászólás?