Évszázadnyi lelkesedés
Koncz Bandi bácsi abban az isteni kegyben részesült, hogy századnyi szeretetben, egészségben leélt év után népes családja körében ünnepelhette születésnapját. Jászberény sportéletében vállalt aktív tevékenységét a város Pro Civitate kitüntetéssel ismerte el, aminek átadása méltó nyitánya volt a születésnapi ünnepségnek. Az elismerő oklevelet és a hozzá járó dísztárgyat Szatmári Antalné alpolgármester adta át. Meleg szavakkal méltatta Koncz András közösségért végzett több évtizedes munkáját, a berényi futballsport érdekében végzett tevékenységét.
Koncz András az első kerületben tősgyökeres jászberényi családba született. András édesapja az első világháború olasz frontján halt hősi halált, itt hagyva fiatal feleségét, négy gyermekét és egy szeszfőzdét. A főzde vezetését átvette az özvegy, kemény munkával ebből tartotta el családját. Az egykori szülői otthon telkén épült házban ma Zsófia nevű unokája és annak családja lakik. András sem került messzire, a Szent Ferenc utcában él, egyetlen fia, az ifjabbik András szomszédságában. Ahogy Bandi bácsi fogalmaz; „az áldott lelkű menyem, Katika minden nap átjön, rendbe teszi a házat, hoz meleg ételt, és ami a legfontosabb, beszélgetünk”. Diskurálásunkba bekapcsolódik a fent nevezett Katalin is. Elmeséli, hogy a népes család inkább a már elhunyt anyósának ágából származik, hiszen a férje, az ifjabbik András, egyetlen gyermek, és nekik is egy lányuk született, aki két dédunokával örvendeztette meg András bácsit. Az ilyen nagy családi összejövetelek ritkák manapság, pedig annak idején gyakran volt hangos a ház a közeli és távoli rokonok látogatásától, meg az énekszótól. Minden vasárnap ünnep volt, minden hétvégén sorra került valamelyik családtag, akinél összejöttek közösen elkölteni az Úr napjának ebédjét.
András felesége, Zsuzsanna hét éve hagyta itt őket örökre. Kérdésemre Bandi bácsi elmeséli megismerkedésük történetét, s közben hol a kacagástól, hol a meghatottságtól szökik könny a szemébe. A történet szerint a Margit- sziget mulatójának táncestjén találkoztak először. Amikor az ifjú András megpillantotta Zsuzsát, tréfásan odaszólt a mellette álló barátjának: „Nézd már milyen csámpás ez a lány!” No, az éles fülű s nyelvű, tűzről pattant menyecskének sem kellett több. Nem maradt adós a válasszal. Azért a civódás vége mégiscsak táncba fordult, sőt András azt is kileste merre távozik a mégiscsak vonzón ringó csípőjű lány hazafelé az őt kísérő szülőkkel.
Bár beszélgetésünk közben a rokonok már igencsak noszogattak, hogy kihűl a leves, éhen marad az ünnepelt, azért Bandi bácsi felidézett néhány emlékezetes momentumot hosszú élete történetéből. Mint mondta, már számtalanszor leselkedett rá a halál, sokszor csak a véletlennek köszönhette, hogy nem hagyta ott a fogát valahol. Például, amikor a budapesti Wekerle-telepet bombázták a kispesti nyomdában dolgozott. Éppen az udvaron tartózkodott, amikor meghallotta a gyilkos gépek zúgását. Hasra vetette magát, szemeit tenyerével eltakarta úgy várta reszketve az „égi áldás” végét. Amikor végre szétnézhetett döbbenten látta, hogy a légnyomástól felszaggatott vasúti sínek a négyemeletes házak tetején fekszenek.
Nősülése után otthagyta tanult mestersége helyszínét, a nyomdát, és beállt péknek az apósa sütödéjébe. Mint mesélte ott találkozott egy égetnivaló rossz kölyökkel, a Bozsik Bélával. Rábeszélte, hogy a felesleges energiáit inkább a futballpályán vezesse le. Béla meg is fogadta a tanácsot, s híresen tehetséges focista lett belőle. András és felesége is mindig kijártak a meccsekre szurkolni neki és csapatának. Koncz András nem csak Bozsik útját egyengette, de évtizedekig lelkesen szervezte, igazgatta a berényi sportélet egészét.
Véleménye szerint – amit maximálisan megerősít a mellette helyet foglaló Katalin menye is –, ez a fajta elkötelezettség, a szívvel-lélekkel való lelkesedés, a rendszeresség, az arany középút megtalálása, a vidámság és a nyugalom, meg persze a szerető családi légkör a hosszú élet titka.
a BerényCafé újságírója.
