Edzőterem a birkózóknak

A Városi Sportegyesület Birkózó Szakosztálya átvehette a régóta várt, gyönyörűen felújított edzőtermét. Ugyanezen a napon, október 8-án a Gróf Széchenyi István Gimnázium tornatermében országos rangsorversenyt rendeztek a diákok részére, ami Imrik Károly Emlékverseny is volt egyben. 

Zsúfolásig megtelt Jászapátin a Gróf Széchenyi Gimnázium tornaterme az országos birkózó rangsorverseny megnyitójára, ahol Farkas Ferenc polgármester mellett, Pócs János a jászság országgyűlési képviselője, Kovács Sándor a megyei közgyűlés elnöke, és a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke Bacsa Ferenc is köszöntötte a résztvevőket. A verseny névadójára Imrik Károly egykori birkózóra egyik leszármazottja Szabari Lászlóné emlékezett.

A megnyitó után természetesen egyből kezdetét vette a rangsorverseny, de közben egy fontos eseményre látogattak el a vendégek.

A Kossuth úton a Fehér Akác Idősek Otthonának régóta üresen álló felújított tornaterme lett a birkózók új otthona, amit ünnepélyes keretek közt adtak át.

Farkas Ferenc polgármester értékelése szerint mindez széles összefogásnak köszönhető. Elsősorban a megyei vezetés hozzájárulására volt nagy szükség, hiszen az épület a tulajdonukat képezi. Pócs János közbenjárásának köszönhetően, nagy segítséget kaptunk a Magyar Birkózó Szövetségtől, és annak elnökétől Német Szilárdtól. De kellett hozzá a helyi városvezetés valamint a helyi vállalkozók nagy összefogása is. Továbbá kellett a Pető Béla vezette Jászapáti VSE fáradozása és egy agilis szakosztályvezető, Lóczi Tibor is.

„Az összefogásnak köszönhetően létrehozott új otthon, záloga lehet a tehetséges birkózógyerekek előre menetelének” – ezt már Bacsa Péter a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke tette hozzá. A felújított tornaterem természetesen továbbra is a megye tulajdona marad, viszont a szerződés értelmében a JVSE működteti.

Tóth István a BVSC Birkózó Szakosztály igazgatója, olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok is, – aki négy éve egyengeti Jászapáti birkózóéletét – nagy örömét fejezte ki, hiszen mint mondta igazi otthon nélkül nincs birkózás. Most már van, és ez központja lehet akár a Jászság birkózósportjának is. Komáromi Tibor az MBSZ alelnöke, EB és többszörös világbajnok pedig azt hangsúlyozta, hogy nagy szükség van ilyen kisvárosban kialakított birkózóműhelyekre, mert nagyon sok magyar világ- és olimpiai érem vidéki versenyzők nevéhez fűződik.

Legjobban természetesen a gyerekek és a birkózók edzője Borsos Eduárd örült az új otthonnak. „Ez nekünk szinte a második otthonunk lesz, nem kell az edzések előtt az időt tölteni a szőnyegek cipelésével, hanem egyből munkához láthatunk. Nem beszélve arról, hogy összkomfortos termet kaptunk, külön fiú és lányöltözővel, fürdővel” – újságolta örömmel az edző.

Természetesen közben a gimnázium tornatermében három szőnyegen zajlottak a küzdelmek, köztük a helyi birkózópalánták részvételével, akik öten mérettették meg magukat az erős mezőnyt felvonultató rangsorversenyen. Közülük Farkas Benjamin szerepelt a legjobban, aki ezüstérmet vehetett át az eredményhirdetésnél. Rajta kívül még két társa, Puskás Lili és Benkucs Albert harcolta ki az országos bajnokságon való részvételt. Mivel már korábban kvótához jutott Tasnádi Botond, Rácz Marietta és Juhász Bea, így hat ifjú birkózó képviselheti majd Jászapátit az országos bajnokságon.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?