Sportfórum a város sportjáról

Sport fórumot tartottak október 25-én este a városházán. Az Önkormányzat Humán Erőforrás Bizottsága várta eszmecserére a város sportolóit, sportvezetőit és mindenkit, akit érdekel a sport.

Nagy András önkörmányzati képviselő, a HEB elnöke, köszöntötte a megjelenteket, akiknek száma a tavalyihoz képest jelentősen megtöbbszöröződött. Remélte, a fórum résztvevői azzal a szándékkal érkeztek, hogy elmondják a sport területén mi az, ami jó vagy nem jó, hogyan lehetne azt jobban csinálni. Ha szükséges és lehet, módosításokat végeznek, hiszen nyitott a testület a sportra is.

Először Szabó Tamás polgármester kapott szót aki elmondta: „Ennek a fórumnak az alapvető célja az, hogy lemérjük az ez évi, de az előző évekre visszamenő adatok, információk alapján is, hogyan gondolkodnak a szereplők a rendszerről, amit a város fenntart. A város saját lehetőségeit figyelembe véve támogatta 2016-ban is a sportélete,t és ennek nagyságrendjéről is adott tájékoztatást. Működtetésre 354M Ft-ot, illetve egyéb területen is 96M Ft-ot, együttesen 460M Ft fordítottak a városi sport támogatására. A város 6,5 milliárdos költségvetésének ez nyolc százaléka.

Nagy András a Jászberényi Sportkoncepció teljesüléséről beszélt, elmondta, hogy a Jászsági Diáksport Bizottságban megújulási folyamat zajlik, melynek vezetője Kiss Attila testnevelő tanár, titkári teendőket újra Weiszmüller Imre végzi. Szabadidősport területén, benyújtott pályázat sikere esetén lakóterületi sportpályák épülhetnek. Versenysportoknál az év újdonsága, hogy külön megállapodást kötött az önkormányzat a kiemelt egyesületekkel, akik így egyedi pénzügyi keretből gazdálkodhatnak. Velük TAO-s pályázatok révén komoly letesítményfejlesztést terveznek megvalósítani.

A tájékoztató után következtek a hozzászóllások ahol elöljáróban mindenki megköszönte az önkormányzat pénzügyi támogatását. Agócs Tibor a Yakuzák SE elnöke a karate mellett az Y-házban működő egyéb sportolási lehetőségeket említette meg. Otthonra talált náluk az aikido, a nippon zengo, de body art, jump, alakformáró tornára és funkcionális edzésekre is van lehetőség, az ott sportolók létszáma így már meghaladja a háromszázat. Bálint Zoltán a JSE Kondor Taekwon-Do szakosztályának képviselője arról szólt, hogy felvették a kapcsolatot a Halker-Király Team Kick-box Akadémiával. Közülük öten versenyeznek náluk, legkiemelkedőbb eredményekkel Török Karola rendelkezik, aki idén válogatott lehetett kick-boxban.

Dr. Gottdiner Lajos a Jászberény FC elnöke javasota a teremgondok csökkentése céljából a kisebbik műfüves pálya befedését valamilyen konstrukcióban. Valamint a nagy műfüves pálya rövidesen esedékes felújítására is felhívta a figyelmet, ami még most nem aktuális, de 3-4 év múlva szükséges. Ez elég nagy összeget igénylő munka lenne, ebben közös gondolkodásra kérte az önkormányzatot pályázati TAO-s lehetőségek megkeresésében. Gulyás Csaba a JKSE elnöke arról tájékoztatott, hogy a támogatásoknak köszönhetően három csapattal is rendelkeznek már. A felnőtt NB/I/A csapaton kívül egy NB/II-es csapatunk a pesti régió bajnokságába nevezett. „Itt azok az utánpótlás korú játékosok szerepelnek, akik nem férnek jelenleg be az első csapatba. Eddig az ő versenyeztetésük igen nehezen volt megoldható. Harmadik csapatunk felnőttben a megyei első osztályban szerepel.”

A Jászberényi Sportegyesület úszó szakosztályának vezetője, Szőllősi Károly, arról számolt be, hogy bőven száz fölött van az úszó gyerekek száma, beleéértve más egyesületeket is például a triatlont. Ez egyik szempontból nagyon jó, másik szempontból nem annyira, mert kinőtték az uszodát. Elmondta, hogy a vízilabda újra bontogatja szárnyait. A kapcsolatot felvették az egriekkel, így lehetőség nyílik az uszoda bővítésére is. „TAO-s pénzek bevonásával most van arra lehetőség, hogy új uszoda épüljön, és erre a városnak nagyon nagy szüksége van.” Továbbá, a diáksport területén az atlétika versenyekkel kapcsolatosan, egy másik távolugró gödör kialakítását kérte, mivel a focipálya mellettit meg kellett szüntetni. A JFC elnöke közölte, van erre lehetőség, tudnak helyet biztosítani.

Balogh Béla az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke jónak, kiszámíthatónak tartja mindkét fél számára a három évre megkötött szerződéseket a kiemelt egyesületekkel. Jónak ítélte a TAO-s támogatások felhasználását is. „Ez azon témák közé tartozik, amelyekben, az önkormányzatban szinte teljes egyetértés van, százszázalékos támogatása van ezeknek az ügyeknek. Szeretném megőrizni, hogy ez valóban, továbbra is így legyen.”

Tax József az asztaliteniszezők részéről részéről elmondta, hogy új nevük van, ami a Jászberényi Asztalitenisz Sportegyesület, valamint új szponzort is szereztek. Így NGS Union JASE néven szerepelnek az NB/III bajnokságban és a megyei bajnokságban.

Nagy András HEB elnök, mind az írott, mind az elektronikus médiának megköszönte a jászberényi sporteseményekről szóló hiteles tájékoztatást. A sajtó munkatársai arra kérték az egyesületeket, hogy tájékoztassák őket eredményeikről, versenyélményeikről, mert ha nem kapnak információkat, nem is tudják tájékoztatni a város lakosságát. A HEB elnök jó hangulatúnak, eredményesnek ítélte a fórumot és minden megjelentnek megköszönve a részvételt bezárta a tanácskozást.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?