Kettesben tapsolni?
Mácsai Pál személyéban Örkény István vendége voltam október 27-én este, a zsúfolásig megtelt Lehel Film-Szinház nézőterén.
Több századszor adja elő ugyanazt a sztorit, de Mácsai nem fásul bele. Olyan mitha életében először mesélné el, mintha ott szülne előttünk. Olyan tökéletesen adja elő Örkény István életét egyes szám első személyben, hogy pillanatok alatt úgy tűnik, kettesben ülünk az íróval a szobájában és ő mesél magáról.
Nincs díszlet, nincsenek zenei aláfestések, nincs semmi, csak a karosszék. Ennél eszköztelenebb nem is lehetne a színház – és pont ettől jó. Mácsai belép bársonynadrágjában és kardigánjában, és onnantól kezdve ő Örkény, annyi sármmal és letisztultsággal, amennyit csak ő tud belerakni egy karakterbe.
A fotelt sokáig néztem az előadás előtt, amelyben ülve – ritkán áll fel belőle – mesél, valóban ő maga „Pista”, kétség nem fér hozzá. Valóban végigéltem vele az egész életét. Nevettem, elszomorodtam és nem is számolom össze hányféle érzelmet – szerelmet, munkaszolgálatot, mellőzöttséget – éltem végig a meséje alatt, nem unatkoztam egy másodpercig sem. Ez így leírva annyira szimplán hangzik, de tényleg megtörtént, tényleg végig éltem mindenféle vegyes érzelmekkel együtt egy ember életét, abban a másfél órában.
Meztelen és őszinte ez az előadás, ezért kaphatunk mindig más útravalót tőle, attól függően, hogy ki-ki húszas éveiben ül be rá, vagy már felnőttként, esetleg öregként. Néma csöndben figyeltem, és a végén elfelejtettem tapsolni. Mikor mások tapsolni kezdtek, nem értettem miért teszik. Ketten vagyunk, márpedig kettesben nem tapsol az ember. Nem tudom leírni szavakkal, hogy mit éreztem az előadás után. Abban biztos voltam, hogy történt velem valami…, valami meghatározó élménnyel lettem gazdagabb.
a BerényCafé újságírója, szerkesztője.
- A költő lírája képekben ábrázolva - 2024-04-12
- Rejtett lényeg - 2024-04-11
- Benne van a folytatás - 2024-04-03
