Akire emlékeznek, az nem hal meg

Szerkesztőségünkben ég egy gyertya Farkas Feri bácsi asztalán, úgy, ahogy sok otthonban is a gyertya fényével emlékezünk ilyenkor azokra, akik már örökre elhagyták földi életük helyszínét. Mécsesek adnak derengő világosságot a síroknál halottak napja és mindenszentek éjszakáján.

Azt mondják, ilyenkor kinyílik az ég kapuja, és a lelkek a gyertya fényétől vezérelve hazalátogatnak. Nem feltétlenül e hittől vezérelve gyújtjuk meg a mécseseket, de a pici lángok halottainkért égnek, az ellobbanó életre emlékeztetnek.

Gyerekkoromban imádtam temetőbe járni. A nagymamám egy Pest megyei kisvárosban lakott, a temető a domboldal lejtőin kapott helyet. Sok nyarat töltöttem nála és olyankor gyakran kilátogattunk a temetőbe. Leszedtük a kert legszebb virágait, vittük az öntözőkannát és felsétáltunk a dombra. Minden egykori szomszédra, rokonra, ismerősre jutott a csokorból egy- egy szál, sőt vittünk virágot a hősök sírjára is. A nagymama pedig fáradhatatlanul mesélt a rég elhunytakról. Kérésemre századszor is elmondta, mi történt néhány hónaposan meghalt gyermekeivel, akik a kis fakereszt árnyékában pihennek, milyen szigorú, de szerető asszony volt az ő nagymamája, aki gyakran el is náspángolta rakoncátlan unokáját. És mesélt a dédiről, akinek fekete kendőbe burkolt alakja halványan dereng emlékeim között, csakúgy, mint a nagypapa sziluettje, akinek hófehér bajsza alól ritkán jöttek a szavak.

Jó volt nézegetni a síremlékek megsárgult fotóit, a kőbe vésett neveket, évszámokat. Elképzeltem, milyen életük lehetett a mohos kövek alatt nyugvóknak. Vajon boldogok voltak, hittek, szerettek, be tudták járni az álmaik útját, mielőtt ráléptek arra a másik ismeretlenre? Úgy gondoltam, ahol van virág, ahol égnek a gyertyák, azok boldogok voltak, mert szerették őket. Akkor még szerettem temetőbe járni.

Ma már nem. Nincs, aki meséljen elhunyt rokonaimról, akit a képzelet ereje akkor újra élővé tett. Persze azért kimegyünk ezekben a napokban a temetőbe, és most én mesélek a gyerekeimnek. Miközben ők gyújtogatják a gyertyákat, mesélek a nagyszüleimről, akik már valamennyien örök álmukat alusszák. Csak egyiküknek adatott meg, hogy megláthassa dédunokáit, de biztos vagyok benne, hogy a történetek által valamennyien jól ismerik egymást. Érdekes módon az én gyerekeim is szeretnek temetőbe járni. Ilyenkor rituális útjaink vannak. A rokonok sírjai mellett mindig van néhány olyan síremlék, amit felkeresünk, vagy azért mert távoli ismerősök, vagy azért mert gyerek vagy fiatal volt az elhunyt, vagy csak egyszerűen különleges az emlékhely. Mi is gyújtunk gyertyát a hősök keresztjénél, és egy otthagyott mécses mellett elmondunk egy imát valamelyik elhagyott sírnál.

* * *

A mindenszentek amellett, hogy alkalom egy lélegzetvételnyi megállásra, emlékezésre, sokak számára üzletet is jelent. A virágárusok egész éves kereskedelmük jó részét ilyenkor bonyolítják. A sírcsokrok, koszorúk, krizantémok mellett megjelentek a halloweeni dekorációk is a kínálatban. A Szabadság téri virágboltban érdeklődődésemre az eladó hölgy elmesélte, hogy nagy volt a kereslet a faragható tökök iránt, de szívesen viszik a boszorkányos dekorációkat is. Természetesen a hagyományos koszorúk és virágok a legkelendőbbek. A koszorúkra előrendeléseket vettek fel, ezek nagy részét kedden szállították el a megrendelők. A szálas krizantémokat folyamatosan vásárolták: a szimplától a labdányi fejű virágokig lehetett válogatni 250-550 forint között áron. A sírkoszorúkat háromezer, a halloweeni ajtókopogtatókat kétezer forintért lehetett megvenni.

A temetők környékén szintén kaphattunk virágot. A Szent Imre úton az évnek nem csak ebben az időszakában, de tavasztól késő őszig kapható szezonális virág. Most krizantémokat találtunk a kapuk alatt elhelyezett vázákban, vödrökben. Ezeket a növényeket az eladók otthon termesztik és két háromszáz forintért adják szálát. A múlt héten, a piacon is széles választékot találtunk a temetődíszítéshez szükséges kellékekből. Mécsesek, gyertyák, cserepes és szálas virágok, koszorúk, művirágok tömkelege roskadozott az asztalokon. A szálas krizantémokat az idén két-háromszáz forint között árulták, így sokan a piacot választották a virágbeszerzések helyszínéül.

* * *

Az utóbbi években vitákra adott okot a temető melletti cukorkaárusok jelenléte. Mária már közel húsz éve tölti a mindenszentek ünnepét a Szent Imre úti temető melletti elárusító sátorban. Nem érti, mi a problémája egyeseknek a jelenlétükkel, hiszen Berényben ez hatvan éve hagyomány. Évtizedekkel ezelőtt hosszú sorokban álltak egymás mellett az asztalok, árulták a mézeskalácsból készült olvasót, krumplicukrot, sőt néhányan még kereplőt vagy csattogós lepkét is. Hangsúlyozta, ők nem a halottakból akarnak meggazdagodni, egyházi ünnepekkor, búcsúk alkalmával is szokás az édesség árusítás, akkor nincs belőle probléma. Egyébként egyre kevesebb vásárló áldoz ilyenkor erre a célra. Leginkább a hagyományos édességeket keresik; kókusztekercset, mézes puszedlit, törökmézet, nosztalgiából kakasos nyalókát vesznek.

A cukorka beszerzésének a gyerekek egyéb módját is gyakorolják ilyenkor. Az angolszász országokból importált halloweeni partizás szokásához kapcsolódva baráti társaságok tartanak ilyenkor városszerte beöltözős bulit, gyerekcsapatok járják az utcákat, 31-ének éjszakáján édességet koldulva. Hétfő este cukorka reményében hozzánk is becsengetett két tíz év körüli boszorkánynak maszkírozott kislány. Büszkén mutatták a begyűjtött zsákmánnyal teli táskát, amit a Szatmári lakótelepen töltöttek meg édességgel. Csengetésükre nem nyitottak ugyan mindenhol ajtót, de általában cukorral, csokival jutalmazták a „csokit vagy csalunk” illetve a „cukrot vagy csínyt” felszólítást.

* * *

„Idén négy naposra nyúlt az ünnep, a hosszú hétvége minden napján nagy volt a forgalom a város legterebélyesebb temetőjében” – ezt már Bagi Attila, a Szent Imre temető dolgozója nyilatkozta. Attila öt hónapja váltott munkahelyet, a nyüzsgő kereskedelemből helyezte át kenyérkereseti alapját erre a jóval csendesebb területre. Azt mondja, az élet kényszerítette erre a döntésre, de egy cseppet sem bánta meg a váltást. Mint kiderült, közel harmincévnyi házasság után három évvel ezelőtt elvesztette élete párját. Hamvait otthon őrzi, mert azt akarja érezni, hogy ilyen módon továbbra is együtt lehetnek. A temetői munka úgy hat rá, mint egy terápia – árulta el Attila, akinek ez az öt hónap segített legtöbbet a gyász feldolgozásában.

* * *

Szeretett embertársunk elvesztése, a gyász folyamata egy lelki út bejárása kell, hogy legyen. Régen, a halottak búcsúztatója, a siratás, az egyházi temetés, a tor, a papi segítség és a közösség támogató ereje segített átvezetni ezen a nehéz időszakon. A régi hagyományok elvesztésével a gyász feldolgozásával az egyén magára marad – mondta Zsova János atya, miközben a keddi temetői mise után elkísértem a felszentelendő sírokhoz. A kisebbség máig tartja a szokásokat, az ő értékrendjüktől még nem távolodott el annyira a halál, sokkal természetesebbnek élik meg a veszteséget és könnyebben feldogozzák. Az átlagember vallástól függetlenül megrendeli a gyászmisét, kér egy egyházi temetést és ezzel befejezi a búcsúzás látható részét. Az, hogy a lélekben mi zajlik már más kérdés.

* * *

Lassan elég a kanóc, elfogy a faggyú Feri bácsi asztalán. A halottak ünnepén gyertyával emlékeztünk meg róla, de szelídsége, bölcsessége, szállóigévé vált megjegyzési nap, mint nap visszahozzák őt közénk. Mert akire emlékeznek, az nem hal meg! Emlékezzünk az eltávozottakra!

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?