Három forduló, három győzelem

A Jászberényi Röplabda Klub október 28-án pénteken Kaposváron vendégszerepelt és kimondottan szép játékkal, teljesen megérdemelt győzelmet arattak az élvonalbeli bajnoki mérkőzésen.

Deme Gábor edző, a találkozó előtt bátor kezdést, kemény nyitásokat kért az övéitől, akik ennek meg is feleltek és ennek köszönhetően gyorsan 10-3 állt az eredményjelzőn. A kaposváriak minden tőlük telhetőt megtettek az extázisban játszó lányaink ellen, de nem volt esélyük az első szettben (11-25).

A második játszma elején a JRK játékosai, Natasa Slijepcevic leütésével, vagy épp Borsos Lili sáncával gyorsan egyértelműsítették, hogy az első szettben látottakhoz hasonló folytatásért küzdenek (3-8). A játék képe nem is változott, így a berényi együttes újabb magabiztos játszmagyőzelmet mutatott be (18-25).

A harmadik szettben 6-6, majd 12-12 is volt az állás és lélektanilag fontos volt, hogy a vezetést egyszer sem tudták átvenni a kaposváriak. Szinte hihetetlen, de a maroknyi berényi szurkoló hazai környezetet teremtett a több száz kaposvári szimpatizáns mellett. A kaposváriak megpróbáltak belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba is, de a berényiek nem hibáztak és szett veszteség nélküli, nagyszerű győzelmet arattak (20-25).

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Jászberényi Röplabda Klub: 0:3 (-11, -18, -20)

Deme Gábor JRK vezetőedzője: — Nem engedtük kibontakozni az ellenfelet hazai pályán és két szetten keresztül nagyon jól dolgoztunk. A harmadik játszmában volt egy hullámvölgy, ekkor próbálkoztam cserével, és időkéréssel segíteni a lányokon. Ez sikerült, így simán nyertünk.

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?