Szezon előtt a röplabdások

A Jászberényi Röplabda Klub a tavalyi szezonban elért Magyar Kupa-bronzérem és a bajnoki negyedik helyezés után az idén sem szeretné lejjebb adni.

Ezúttal is a legjobb négy közé igyekszik tehát a Jászberényi RK, s ennek érdekében a vezetőség tovább erősítette a keretet: a csapatkapitány Ivana Gardovic után újabb két bosnyák válogatott játékos is érkezett a Zagyva partjára a center Natasa Slijepcevic és a liberó Milica Ivkovic személyében. De természetesen magyar játékosok is áttették a székhelyüket Jászberénybe, hiszen a tavaly még a békéscsabai színekben bajnoki címet és Magyar Kupa-elsőséget ünneplő Fábián Fanny, a korábbi gödöllői játékos Halla Petra és a tavalyi évet Kecskeméten töltő Harmath Zsófia is berényi röplabdázónak vallhatja immár magát.

Mindeközben a Jászberényi Röplabda Klub életében különösen nagy jelentősége van, hogy az élvonalba történő 2014-es visszatérés óta eljutott odáig a klub, hogy saját nevelésű röplabdázója, Pintér Andrea, valamint Bleicher Réka személyében két játékost is adott a magyar női röplabda-válogatott tizenkettes keretébe, amely október 9-én óriási bravúrral kivívta az Európa-bajnoki részvétel jogát. „Végigizgultuk a meccset és nagyon jó érzés volt, hogy miután megszületett az utolsó pont, berohantunk a pályára és együtt örültünk. Azt sem bántam, hogy kevesebb játéklehetőséget kaptunk és, az edzéseken is, próbáltunk hozzátenni ehhez a sikerhez” – fogalmazott Pintér Andrea a pótselejtező visszavágójára vonatkozóan.

Amikor arról érdeklődtünk a 22 esztendős játékosnál, a nemzeti csapatnál töltött hónapoknak melyek voltak a legfőbb hozadékai, a következő válasz fogalmazódott meg: „Örültem, hogy Jan (De Brandt, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya – a szerk.) mindenhez pozitívan állt hozzá és az is tetszett, hogy külön posztok szerint is voltak foglalkozások. Ez blokkban nagyon sokat segített nekem. Rengeteget lehetett tanulni az idősebb, külföldön játszó társaktól. Úgy vagyok vele, hogy hiába nézegetjük a többi csapatot, a saját dolgunkkal kell törődni és itt is meg kell megpróbálni csapatként működnünk – akkor nem lesz probléma. Mindenkit sok szeretettel várunk a lelátókra!”

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?