Városi Családi Sportnap

Több éves múltra tekint vissza a városi óvodai intézmény életében a családi sportnap szervezése. Idén október 8-án délelőtt várták szeretettel a mozogni vágyó családokat.

A program helyszínéül a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI, valamint a Központi Óvoda udvara szolgált. Az óvodába érkező családokat a regisztrációt követően Beszteri Éva intézményvezető köszöntötte.

A hűvös időben jól esett a bemelegítés, amit a jelenlévők együtt végeztek egy óvó néni vezetésével. A feladatokat úgy állították össze, hogy a gyerekek és szüleik egyaránt kipróbálhassák erejüket, ügyességüket, gyorsaságukat, állóképességüket.

A Központi Óvoda udvarán lehetett célba dobni, medicinlabdával távolba dobni, tekézni, labdát pattogtatni, mocsárjárást utánozva babzsák-békát gyűjteni.

A szomszédos iskola udvarán a feladatok kiegészültek a kerékpározással, gördeszkázással és a futópályán történő tartós futással.

Természetesen – versenyről lévén szó –, minden család egy menetlevélen gyűjtötte a pontjait a feladatokban elért eredményeiktől függően. Öröm volt látni a családok összefogását, ahogy a kicsik és a nagyok támogatták egymást, olykor biztatással, máskor egymást megsegítve.

A résztvevőket megvendégelték pogácsával és almával. A menetlevelek leadását és értékelését követően az első három helyen végzett család könyvjutalomban részesült. A sportnap legeredményesebb családjai a Fürkész- és a Központi Óvoda versenyzői voltak.

Akik lemaradtak a rendezvényről, azok jövőre csatlakozhatnak a mozogni, sportolni kedvelők csapatához.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?