Minden jog a koronában

Csatlakozva a Jászberényi Menedzser Klub Szent Koronát tisztelő programsorozatához október 12-én, szerdán Papp Gábor művészettörténész osztott meg érdekes információkat a Főnix Fészek Műhelyház közönségével magyarságunk jelképének történetéről, tárgyi mibenlétéről.

A Szent Koronáról már sokan, sokféleképp nyilatkoztak. A megszólalások között találkozhatunk elképesztő feltevésekkel, csúsztatásokkal, hamisságokkal és természetesen hallhattunk már tudományos beszámolókat, tényszerű ismereteket. Papp Gábor szándéka szerint ez utóbbira helyezte a hangsúlyt közel három órás előadásában. Ez az idő is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megismerjük a korona titkait, de arra talán elegendő, hogy objektív képet kapjunk róla.

A magyar korona három vonatkozásban rendkívüli jelentőségű. Szakrális tárgy, művészettörténeti értéke kimagasló, közjogi szereppel rendelkezik. A Szent Korona egyedülálló abban is, hogy csak és kizárólag beavató koronaként működik. Minden jog a koronában rejlik, amit a nemzet és a király együtt foganatosít. Fontos hangsúlyozni a sorrendet, melyben a nemzet áll az első helyen – emelte ki Papp Gábor. Ma csupán közjogi szerepét tudja teljesíteni a korona, leginkább megfelelő helyén az Országházban, a törvényhozás központjában. Az előadó arról is beszélt, hogy a Szent

Koronában valódi erő lakozik, mely az arra érdemeseket segíti, az alkalmatlanokat gyengíti. A koronát szigorúan tilos másolni. Nagyon veszélyes játék – figyelmeztetett Papp Gábor. Az előadás kitért néhány momentum erejéig a korona kalandos életére, majd vetített képek segítségével részletesen ismertette ábrázolt figuráit, olvasható képi programját.

Az előadás kérdések felvetésével, majd az azokra irányuló válaszok adásával, illetve könyvvásárlási lehetőséggel ért véget.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?