Korcsolyázós emlékek

2016-10-13 Demeter Gábor 0 Comments

A Magyar Festészet Napja október 18-a, ezen a napon született Sáros András festőművész is. Talán ezért is választotta a Szikra Galéria a Hónap műtárgya sorozatában a művész alkotását.

A Galéria kávézóját zsúfolásig megtöltötték a művészet iránt érdeklődők köztük sokan olyanok, akiket baráti és munkakapcsolat kötötte Sáros Andráshoz, vagy tanítványai voltak évtizedekkel ezelőtt. A bemutatót megtisztelték jelenlétükkel a Sáros család tagjai, valamint Csikós Miklós regnáló jászkapitány és neje is.

A Korcsolyázok című festmény néhány hónapja került Szikra István birtokában, aki úgy vélte kicsit szomorúra sikeredett ez az alkotás, mert olyan szürke volt, de letisztítása után – ami köszönhető Varga József festőművésznek – valóságban felragyog. „Mit lehet a képről elmondani? Mindenki látja, itt van. „ – mondta Sáros László építész, a művész fia, akit a műalkotás bemutatására kértek föl.

Sáros András több generációval ezelőtt megfestette ezt a képet, ami nézőiben érzelmeket kelt, gondolatokat ébreszt. Sáros Lászlónak a mackóruha, a durábel bakancs és a kurblis korcsolya jutott eszébe. Korcsolyázások emlékei a valamikori Fehér tavon az ötvenes évek táján. Beszakadni a jégbe, vizes ruhában hazaoldalogni… A hallgatóságból ez többeket hasonló élményeik megosztására sarkalta, majd beszéltek a festménnyel kapcsolatos benyomásaikról is. Benke László tanár úr döbbenetesnek mondta a képet, „ránézek és minden egyes figuráját magaménak érzem, ügyetlen korcsolyázók vannak rajta, mint mi voltunk annakidején.” Telek Béla bácsi,- Sáros András egykori tanítványa – az alacsony horizont és magas égbolt, a mesterre oly jellemző ábrázolásmódrajára hívta fel a figyelmet. Elmondta „néha most is, azon kapom magam, hogy én is úgy csinálom, mint Bandi bácsi, ha olykor-olykor el tudom kapni, ha sikerül.” Szántai Katalin tanárnő két akvarell képel érkezett, melyeken szintén korcsolyázós témát ábrázolt a művész. Sáros András Miklós grafikus, szintén a művész fia, örömét fejezte ki, hogy alkalma nyílt frissiben összehasonlítani édesapja olajképét és akvarelljeit. „Látható, hogy nem túl széles színskálát használt, nincs éles különbség az olaj és akvarell között, számára a látvány volt minden előtt.” „Akvarelljei érzelmileg hitelesebbek, érzékenyebbek a szó művészi értelmében. Ezt most is megállapítottam.„ – mondta. Az esemény zárasaként Metykó Béla helytörténet kutató korabeli sajtótermékekből összeállított szemelvényeit olvasta föl Sáros András munkássága tükrében.

Érdekes történetmesélősre sikeredett ez az este, ahol nem a mű, hanem inkább a művész került fókuszba. De ilyen is kell.