Győzelem után vereség

Arról már beszámoltunk a Jászkürt Újság sportrovatában, hogy Jászberény NB I A-s kosárlabdacsapata a fővárosban a MAFC elleni győzelemmel kezdte meg a küzdelemsorozatot. Október 12-én szerdán este pedig Sopron együttesét fogadták. 

A hazai szurkolótábor hasonló folytatásban reménykedett, mint azt tették kosarasaink az első mérkőzésen. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a hazai közeg nem volt előnyös a JKSE számára.A mérkőzés első perceiben a hűségvárosának játékosai igencsak ráijesztettek a berényi publikumra, hiszen gyorsan 0-9-et mutatott az eredményjelző tábla. A berényi edző időkérése után aztán Williams egy triplával nyugtatta meg a társaságot. Sajnos a többiek – Sztamenkovicson kívül – nem nagyon tudtak ehhez hozzátenni, amit a soproniak gyorsan felismertek és egyre jobban szaporították kosaraik számát. Így az első negyedet 9 egységgel nyerték. A félidő hajrájában aztán nagyobb sebességre kapcsoltak a mieink is, de a vendégek nem hagyták magukat és a szünetben már 15 ponttal vezettek.

A 2. játékrészben is a soproniak domináltak, egyre jobban elhúztak, a mieink pedig továbbra sem találták az ellenszert. Szinte végig 20 pont különbség mutatkozott Sabáli Balázs legényei számára, így az volt a kérdés, hogy sikerül-e kozmetikázni az eredményen. Valamelyest sikerült, de a vendégek végül is biztosan abszolválták a meccset, győzelmük mindenképpen megérdemelt.

JP Autó – Jászberényi KSE – Sopron KC 66-84

StevanToth a berényi szakvezető a vereség ellenére, sem volt nagyon borúlátó. Elmondta, hogy tanult a hibákból tudja, hogy mit kell kijavítani és azt ígérte, hogy a következő meccseken már egy jobb csapat fut ki a küzdőtérre. Folytatás tehát október 15-én szombaton, Kaposváron.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?