Csúcsot döntött a bicajos Hajta

Idén ősszel 25. alkalommal tekerhettünk a Zagyva menti és a Hajta természetvédelmi területeit bejáró kerékpáros teljesítménytúrán, közkeletű nevén a „bicajos Hajtán”.

A szervezőknek sikerült az utolsó meleg őszi hétvégét megtalálni, október első napjának szombatján. Az elmúlt negyedszázad alatt többen is munkálkodtak a kerékpáros túra megszervezésében lebonyolításában. Az esemény kitalálójának Faragó Laci bácsinak – aki még most is vállalt, (elmondása szerint utoljára) egy ellenőrző-pecsételő pontot – szervezői érdemei elvitathatatlanok. A túra megrendezésének történetében feltétlen meg kell említeni Weiszmüller Imre, Keszthelyi Gyula és Patakiné Kocza Anita nevét, akik egy-egy időszakban sokat dolgoztak annak lebonyolításában. Az elmúlt években Szívós János és segítő csapata munkálkodik, hogy minél színvonalasabb Hajta túrán pedálozhassanak a vállalkozó kedvűek.

Mióta vagy a főrendezője a kerékpáros Hajta túrának?
Meg sem tudom mondani igazán, pontosan mióta működöm szervezőként is. Montisként nagyon sokszor végig tekertük a távokat, aztán elvállaltunk az egyik frissítő állomás működtetését. Talán öt éve jött, hogy le kellene bonyolítani az egész túrát, – elvállaltam, – azóta én és a JBike Center kerékpáros csapata szervezi ezt az eseményt.

Az indulók talán megérezték, hogy az indián nyár meleg napjai a végéhez közelednek, igen szép számmal vágtak neki a távoknak. Hányan voltak és merre tekertek?
Három különböző táv közül lehetett választani. A 18 km-es Zagyvakerülőn sok szülő indult el kisgyermekével 187 voltak. A részben a Zagyva vonalát követve a felsőszentgyörgyi majorig kellet eltekerni és onnan a Zagyva ártéri rétjeit átszelve vissza. A 32 km-es táv már körbejárta a Hajtát érintette annak legszebb részeit, keresztülvitt az Öregerdő és a Neszür területein, majd becsatlakozott az előző táv útvonalában a Zagyva árterén. Ez a táv volt a legnépszerűbb 255 teljesítették. A leghosszabb szakasz, a 32 km-es kör megtoldása volt egy darabbal, így lett az 50 km. Az ezt választók meglátogathatták Tötevény és Homok vidékét is, itt néhány szakaszon megküzdhettek az „alföld hegyével” a mély homokkal. Ez sokakat leszállásra és a kerékpár tolására „kényszerített”, de a sok érdekes látnivaló kárpótlást jelenthetett a 217 célba érőnek.

A számadatok újabb létszámrekordhoz közelítenek talán?
Valóban összesen 659 regisztrált célbaérkezőnk volt, ez ismét részvételi csúcs. Az elmúlt években egyre többen és többen jöttek el, ez talán a kerékpározás fellendülésének is köszönhető.

Meg talán a jó szervezésnek, a kisérő programoknak!
Próbáltunk új dolgokat behozni, ilyen a természetközeli rajthely a Vasas horgásztónál ahol már rögvest a természetben találják magukat a résztvevők. A kerékpáros Hajta túrák közösségi összejövetelek is egyben. Családok baráti társaságok, kis közösségek, iskolai osztályoktól a spontán szerveződő munkahelyi csoportokig, együtt vágnak neki a különböző távok teljesítésének. Csapatban pedálozva, jó társaságban gyorsan fogynak a kilométerek. De szeretnénk, hogy a túra befejezése után se széledjenek szét azonnal, hanem osszák meg egymással élményeiket. Ez volna a célja a bográcsos ebéd lehetőségének, mikor is kellemes beszélgetésekbe lehet „bonyolódni” a terített asztal mellett.

Idén egyéb „elemmel” is készültetek.
Mivel a rendezvény 25 éves jubileumát ünnepelte, a Rock a drog együttes élő koncertjével is fokozni kívántuk a hangulatot, a közösségi élményt. Volt egy kisebb ünnepség, zárásképpen, tortával, amelyen a rendezésben közreműködőknek és a támogatóknak szerettük volna megköszönni a segítséget.

Tervek, elképzelések az elkövetkező évekre?
Szeretnénk új útvonalakra vinni a kerékpárosokat, hogy újabb és újabb részeket fedezhessenek fel a Jászberény környékén található természetvédelmi területekből. Van néhány rendezéstechnikai dolog, amit a zsúfoltság elkerülése érdekében másképp kell majd csinálnunk. Kerékpáros közösségi eseményé szeretnénk tenni a rendezvényt, ahol minden korosztály kellemesen kerekezve töltheti el ezt a napot. Ezután ezen dolgozunk és találkozzunk jövőre újra, október első hétvégéjén.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?