Az év magánrendelője

2016-ban harmadik alkalommal osztották ki Az Év Magánrendelője díjat a szakmai zsűri, illetve a páciensek szavazatai alapján. A díjakat ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty Termében. Az egyéni praxisok között a közönségdíjat dr. Szabó András magánrendelése kapta. Ő mesél pályájáról.

Immár húsz éve, 1996 óta vagyok bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, a szakvizsgám után azonnal főállású magánorvosként kezdtem el dolgozni Szolnokon és Jászberényben. Az elsők között voltam ezzel annak idején, de semmiképp sem bántam meg, hogy ezt az utat választottam. Nagy segítségemre van a mindennapi munkában az asszisztensnőm, Éva, akivel 2008 óta dolgozom. Szakmailag nagyon magasan képzett, ráadásul szinte a gondolataimat is ismeri.

Nagyon odafigyelek rá, hogy kulturált környezetet biztosítsak a hozzám érkező pácienseknek, s inkább egy órával korábban kezdem el a rendelést, csak hogy minél kevesebbet kelljen várakozniuk a betegeknek. A korrekt bőrgyógyászati kezelés alapja a pontos diagnózis, ezért nagyon odafigyelek rá, hogy a lehető legmodernebb diagnosztikai eszközöket használjam. Egy videodermatoszkóp például igen komoly befektetésnek számít, de sokkal biztonságosabbá teszi a diagnózist. Emellett fontosnak tartom az állandó szakmai képzéseket. Ennek köszönhetően olyan kezelések – esztétikai kezelések, lézerkezelések – is elérhetővé válnak a pácienseim számára, amelyekért egyébként nagy központokat kell felkeresni.

Nagyon megtisztelő számomra ez a díj, amely véleményem szerint az elmúlt húsz év munkáját ismeri el. Az, hogy én kaptam a legtöbb voksot, azt mutatja számomra, hogy elégedettek a pácienseim. Folyamatosan figyelemmel kísértük a szavazás állását, ami egy ideig nagyon szoros volt, az utolsó héten azonban sokkal több szavazatot kaptam, mint a többi praxis, így végül jelentős előnnyel nyertem meg a kategóriámat. Ezúton is szeretném megköszönni kedves jászberényi ismerőseimnek és pácienseimnek a sok-sok szavazatot!

Szeretném az eddigi színvonalon folytatni a munkámat, közülük is elsősorban a számítógépes anyajegyvizsgálatokat, és az esztétikai jellegű kezeléseket (botox, ráncfeltöltés) szeretem a legjobban. Ezekre fektetem a legnagyobb hangsúlyt, ezek túl vannak számomra a napi rutinon. A későbbiekben pedig? Bár még messze van, de úgy tűnik, a fiam is érdeklődik az orvoslás iránt. Egyszer talán majd együtt dolgozunk a praxisban…

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?