Harmadik lett a kosárlabda csapatunk

Pakson rendezték a hétvégén a hagyományos Morgen Ferdinánd Emléktornát, ahol a kosárlabda bajnokság NBI A csoportjából a házigazda Atomerőmű mellett három együttes – Pécsi VSK, az Alba Fehérvár  és a JP Auto  Jászberényi KSE – mérte össze tudását.

A jászberényi együttes a házigazdákkal játszotta első mérkőzést, ahol az első 10 percet – bár a mieink is vezettek – a vendéglátók nyerték hat egységgel. A második etapban sebességet váltottak a kosarasaink és 32-31-re már ők vezettek a félidőben. A harmadik negyedben fordult a kocka és az „atomvárosi” alakulat vezetett 7 ponttal. A záró negyedben nagy hajrát indítottak a mieink, kettő pontra is felzárkóztak, de végülis a vendéglátók nyertek: Atomerőmű SE – JP Auto-JKSE 69-63.

Mivel a másik oldalon a Pécs kikapott az Alba Fehérvártól, így a 3. hely megszerzéséért velük játszottak a berényiek. Ezt a mérkőzést sem kezdték jobban a fiúk, mint az előzőt, hiszen az első etap végére 8 egységgel húzott el a pécsi alakulat. Ám a következő 10 perc már remek jászberényi játékot hozott. Így nemcsak, hogy ledolgozták hátrányukat, hanem már 46-28 arányú előnyükkel kezdődött a harmadik negyed. Ebben a játékrészben is magabiztosan játszott a Stevan Tot vezette berényi gárda és 13 egységgel vágtak neki az utolsó játékrésznek.

A záró negyedben aztán a baranyai alakulat igazán ránk ijesztett, hiszen kettő egységre közelítették meg kosárlabda csapatunkat. Ám a végjátékban ismét jól koncentráltak a fiúk és megnyerték a mérkőzést. PVSK-PANNONPOWER- JP Auto-JKSE 77-83.

Ezzel a győzelemmel a jászberényi kosárlabda csapat – az első Alba és a 2. Atomerőmű mögött – a 3. helyen végzett a Pakson rendezett tornán. A berényi gárda különösen a 2. meccsen játszott jól, ahol minden pályára lépő játékos szerzett pontot, ezzel is hozzájárulva a bronzérem megszerzéséhez.

Ezzel a paksi tornával befejeződött a felkészülés és október 8-án már a fővárosban, a MAFC ellen kezdődik a pontvadászat az NB IA csoportjában.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?