Patkányveszély Portelken?

A nagyobb riadalom megelőzése érdekében elöljáróban rögzítem, hogy nem egy oktalan állatról szól a történet, hanem egy tudattal bíró, patkány módon viselkedő emberről. Az illető ember nevét nem ismerem, különösebben nem is érdekel. Annyit tudok felőle, hogy Portelken lakik a templommal szemben.

A történet lényege röviden. Ez év szeptember harmadikán, szombaton 10 óra 30 perc körül az illető párjával együtt megjelent a tulajdon portámon, nyomdafestéket nem tűrő szavakat, minősítéseket használva személyemet illetően. A gyerekeimmel együtt (Péter és György) éppen reggelizés közben voltunk. Mondtam a látogatóknak, hogy higgadjanak le és beszéljük meg a dolgokat, az előzményeket (mert valóban volt előzmény is, amelyről a késébbiekben fogok szólni). Erre az illető ember azt mondta, hogy „nem érdekli őt az én verzióm, hanem ha mégegyszer sértegetem a párját, akkor……” Az „akkor” szó folytatását nem ismertem meg, mivel Péter fiam kijött az épületből és kérdezte tőle, hogy „és akkor mi lesz”? Erre a szóbanlévő ember egyszerűen hanyatt lökte, miközben ő és a párja a szájukon kiférhető ocsmányságokat zúdított ránk.

Látva, hallva az eseményeket Gyuri gyermekem a bátyja védelmére kelt, őt viszont orrba vágta. Felocsúdva a rögtönzött események hatása alól kértem a portámon önkényeskedőt, hogy „talán most már tisztázhatnánk a helyzetet”. Mire ő és a párja, patkánymódon, kéz a kézben rohantak (szószerint: futottak) hazafelé.

Előzmény. 2016. aug. 25-én, úgy 13 óra tájban két kis tüzet gyujtottam a telkemen, az ott összekotort falevelekből, gazokból. Körülbelül félóra elteltével egy hölgy, kezében vödörrel, ordenáre kifejezéseket ordibálva, úgymint „ki az az állat, bunkó, paraszt”, aki tüzet mert gyújtani, amikor tűzgyújtási tilalom van.

Mondtam a hölgynek, nem tudtam a tűzgyújtási tilalomról, mivel én Budapesten élek. Ha valóban ilyen tilalom van, mondtam, akkor jelentsen fel az illetékes hatóságnál, a tettem fellelősségét vállalom, vállalnom kell. Történt, vagy nem történt feljelentés velem szemben, részemről nem ismert.
A lényeg az, hogy az útszélibbnél útszélibb módon viselkedő hölgy tovább öntötte magából a személyemet, a fel- és lemenőimet illető trágárságokat, mire én elküldtem őt „melegebb éghajlatra”.

Úgy félóra elteltével egy tizenéves körüli fiatalember táblagéppel, vagy okostelefonnal megjelent a portámon és azt mondta, „nagy szerencsém, hogy nincs idehaza az apám, mert az édesanyám sértegetése miatt letaglózna mint egy férget”. Közben fényképezgetett, kommunikált valakivel. A „valaki” erőteljesen biztatta (hallottam, mivel ki volt hangosítva a készülék) olyan kifejezésekkel, hogy „beszéltesd a férget”

A fiú dolgavégezetlenül eltávozott a portáról, én pedig készültem haza, Budapestre.

Ennyi. A történet tanulságait (észlényként történő kummunikáció, önkényeskedés, önbíráskodás, stb) fogalmazza meg a kedves olvasó, saját értékrendje szerint és annak szellemében minősítse és kezelje az ilyen, kellően el nem ítélhető – még Portelken is közöttünk élő – tudattal bíró élőlényeket.

dr. Kisbalázs Péter

A kép illusztráció!