Hernádi pont, évadnyitó a Főnixben

2016-09-27 Demeter Gábor 0 Comments

Főnix Fészek Műhelyház évadnyitó bemutatójára zsúfolásig megtelt az új székekkel berendezett nézőtér, a jegyek már elővételben mind elkeltek. Az előadás előtt, a bejutás reményével várakozó tucatnyi nézőt is sikerült a sebtében kerített pótszékeken elhelyezni. A hatalmas érdeklődés – nem vitás – Hernádi Juditnak és egyszemélyes estjének a Hernádi pontnak köszönhető.

Az eredetileg nagyszínpadi produkciónak készült és így is játszott előadás kamaraszínpadra való adoptálására Várszegi Tibor a Főnix művészeti vezetője beszélte rá a produkciós irodát. A Hernádi pont valamilyen reális, minden szavában igaz, mégis egy kicsit színpadra fogalmazott alkotás, amiben van zene, fény, szöveg, vers, színdarab részlet, vetített képek, emlékek, saját szövegek. Összeszerkesztődött belőlük valami egész, ami elég jó és szórakoztató. A „kicsinyített változatnak” Jászberényben volt az ősbemutatója.

A zenekart a zongorista Nagy Gergely helyettesítette, a vetített képek nagyméretű monitoron voltak láthatóak. Félszegen kislányos, meg nagy nő egyszerre Hernádi Judit, ahogy kijön a Főnix deszkáira. Persze azért úgy vonul be, mint egy színésznő, aki, ha megjelenik, csak csodálni kell rögvest, az se baj, ha a taps is bejön nyomban. De azért esendő is, szája szegletében ott a védjegyének is tekinthető fanyar mosoly, ami persze fanyar humorral, sőt fanyar és kesernyés személyiséggel társul.

Olyan, mint aki mindig kicsit idézőjelbe tesz valamit, mindennek némiképp érzékelteti a fonákját, még akkor is, ha szeret nyersen szókimondó lenni. De a színpadon imádja a két, sőt többértelműséget. Hernádi annyit mond, – bennünket, nézőket a szemével pásztázva, – „Itt vagyok, nem mondom ki hány évesen, de jó egészségnek örvendek. Szeretem a hivatásomat, és sikeresnek is számítok benne. Miért nem vagyok boldog?” A „lusta lány” ahogy magát nevezte a művésznő, szüleivel kezdte a történetet, családi képek segítségével felidézve azt, amire még nem emlékezhetett. Mint kiderült, a kezdetektől vonzotta a színpad a bábszínházon keresztül. Csak egy nagyon rövid ideig gondolt arra, hogy inkább fizikatanár lesz, de ez az ötlete az első iskolai tanórán ugrott is. Majd következett az, amikor megcélozta a világot jelentő deszkákat. Kendőzetlenül, de a teljesség igénye nélkül mesélt az életében fontos szerepet játszó férfiakról. Fényképeken pedig láthattuk Hernádi egykori szerelmeit és az arcán valamennyire azt is, mi játszódik le benne most, amikor rájuk gondol, bemutatja nekünk őket. „A szexuális forradalom idején voltam fiatal és forradalmár!”, és persze gunyorosan megnyomta a forradalmár szót. Mi, meg naná, hogy röhögtünk. A kiszólások a nézők felé utánozhatatlanok voltak, sőt néha személyeskedőek. Olyan érzést keltett ez az egész, mintha régi jó barát lenne számára a közönség, sőt talán azt várta néha, hogy a sorokból valaki ki is egészíti az elmondottakat. Természetesen élete legfontosabb pillanatát sem hagyta ki, így megismerhette a közönség az anya szerepben is. Amikor a már énekesnővé lett lányáról, Tarjáni Zsófiáról beszél, csipetnyit elérzékenyül, de gyorsan megrázva magát visszatér eredeti kerékvágásába. A karrier, a szerepek, a neki írt dalok, az évek múlása és az ezzel járó filozófia. A színész feladatát is megfogalmazta nagyon szemléletesen: „egy forró nyári éjszakán jégtáblába kell írnia a nevét.” Ezt minden kezdő csepűrágónak meg kellene fontolnia. A költészet sem maradt ki a repertoárból. Elsősorban Weöres Sándor és Szabó Lőrinc verseket hallhatott a közönség, de ezek nem tették komollyá az estét, inkább színesítettek rajta. Iróniát rejtett a dalokba, versekbe, történetekbe, mozdulatokba, szóval mindenbe. Érződött a kabaré az élet tragédiáival együtt. A ráadás sem maradhatott el és szépen kirajzolódott az összkép a nézőkben arról, hogyan lett a naivából mára díva. Felcsendült az előadás címében megjelenő sláger is, mely minden sorának eleget tett a színésznő, hiszen újat hozott az után a pont után: „Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen. / Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem. / Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát, / De sohase mondd, hogy nincs tovább.”