Húszéves a Scintilla Kft.

Fennállásának huszadik évfordulója alkalmából a Scintilla Mérnöki Iroda Kft. partneri találkozót rendezett szeptember 9-én, pénteken.

Délelőtt az Ipartelep úti telephelyre folyamatosan érkeztek a vendégek, akiket Szikra Istvánnal az élen a család férfitagjai fogadtak. Hamar kiderült, hogy a Scintilla Kft életében hosszú távú ismeretségek és kapcsolatok léteznek. A vendégek többségével kezdettől együtt dolgozott és fejlődött a cég. Még Székesfehérvárról is érkeztek vendégek, ráadásul elvileg konkurensek, és mégis egymást segítve teltek az elmúlt évek. A többség azért a Jászságból és környezetéből érkezett kedves ajándékokkal, személyre szabott meglepetéssel, például ismerve Szikra István hobbiját, festménnyel.

A várost Szabó Tamás polgármester képviselte, aki elismerését fejezte ki a kft. és tulajdonosai tevékenységéért, a város gazdaságában betöltött kiemelkedő szerepéért, majd részt vett a kiscsoportos üzemlátogatáson, amelyen bepillantást nyerhettünk a kft. sokrétű tevékenységébe, például a laikusoknak követhetetlenül sok méretű, fajtájú, rendeltetésű kábelkötegek gyártásába. Ugyancsak megnézhettük a telephelybővítés pillanatnyi állapotát. A program koradélután a Szikra Galériában folytatódott, ahol előbb a házigazda tárlatvezetésével a vendégek végigjárták a Jászság XX. századi képzőművészetét bemutató állandó kiállítást. Ezt követően az emeleti konferenciateremben az elmúlt húsz év eseményeire tekintett vissza Szikra István prezentációja. A délelőtti üzemlátogatás, a korszerű, mai üzemegység megismerését követően visszaugrottunk a múltba, a Kürt utcai családi házba, melynek belső falát eltávolítva jött létre az első nagyobb szobányi munkacsarnok.

Műszaki tervezéssel indultak, például hűtőszekrény lámpatestet terveztek, amely kisebb módosításokkal ma is beépítésre kerül. Szerencsés pillanat volt az 1996-os indulás, az egyetemen frissen végzett Szikra Szabolcs teljes energiáját a cég szervezésére fordíthatta. Természetesen mögötte állt édesapja szakmai tapasztalata is, akinek nyugdíjba vonulását követően ugyancsak ez a cég lett a fő foglalatossága, és csatlakozott a családi vállalkozáshoz veje, Tóth Zoltán is. A cég a mai napig állandó fejlődésben és bővülésben élte mindennapjait, mai telephelyét egy famegmunkálással foglalkozó cég használta korábban. Kezdetben bőven elfért benne a néhány gép, sőt a raktár is, aztán előbb a csarnokot kellett bővíteni, majd újabb gépeket állítottak be a termelésbe. Egyik első partnerük az Electrolux volt, 2004-ben lettek autóipari beszállítók, mikor is Tatabányán meg volt az első tréning a munkatársaknak. Tízéves múltra tekint vissza egyik legjelentősebb partnerükkel, a Bosch-sal a munkakapcsolatuk, de más cégekkel is folyamatos kapcsolatban vannak, például a Jabil, Odelo, Flextronics és Nespresso.

A mostani fejlesztés megduplázza a csarnok méretét, 2500 négyzetmétert építenek hozzá és új szociális épület is készül. A vendégek a húszéves sikertörténet egy-egy fontos közös részletét elevenítették fel az oldott, kötetlen beszélgetések során, sikereket kívánva az újabb munkás évtizedekhez. Az emlékezések, a sztorizások, a büfés estebéd mellett az esti órákig tartottak.

A vendéglátók kedves figyelmessége volt a Kaposvári Egyetem negyedikes színészosztályának zenés műsora Várszegi Tibor szervezésében.

Vélemény, hozzászólás?