Utazás jász őseink motívumvilágába

Bizonyos szakmákat ősidők óta titokzatosság vesz körül. Az egyik ilyen hivatás a nemesfémekkel dolgozó ötvösöké, ékszerészeké. Oszvald Nándor ötvösművész kiállításaival, közösségi portálos jelenlétével sokat tesz a titok fátylának fellebbentéséért. Valami varázslat azonban visszamarad, mint a bűvésznél, aki pedig megmondja, hogy csak a kezét figyeljük. Nagyszabású kiállítása előtt – és apropóján –, pályaképébe, művészi kiteljesedésének folyamatába is megpróbáltunk betekinteni.

Ne menjünk messzebb vissza az időben a gimnazista koránál. A Kilián György Gimnázium diákja már tudta, hogy majd művész lesz?
Angyalföldi gyerek vagyok, igen jó közösségű gimnáziumba jártam, a mai Nagy László Gimnáziumba, ahonnan az osztálytársaim nyolcvan százalékát felvették a műegyetemre. Én is jó matekos voltam, az Arany Dániel versenyeken sikerrel szerepeltem, de valami inkább a művészetek felé vonzott. Lehet, hogy ezt a hajlamot édesapámtól örököltem, aki jól rajzolt és festett is, ám igen korán, 12 éves koromban meghalt. Így felgyorsult az önállósodásom, az, hogy a saját lábamon kell megállnom. A József Attila Kultúrházba jártam, ahol festészettel, szobrászattal, rajzfilmezéssel, mindennel foglalkoztam, ami elérhető volt és a művészethez köze volt. Egyre inkább az lett a meggyőződésem, hogy bármivel foglalkozom az életem során, az csak művészet lehet.

Mai hivatásától ezek még távolabb álló foglalatosságnak tűnnek. Mi, vagy ki mozdította az ötvösség felé?
A nagynéném férjének a Bazilikánál volt ékszerész üzlete. Bejártam hozzá, tetszett, amit ott láttam. Ő mondta, hogy érettségi után iratkozzak be az Állami Pénzverő hároméves ékszerész képzésére. Nagyon jó tanácsot adott, kiváló oktatás folyt ott akkoriban. A manufakturális ötvösség tanításának olyan híre volt, hogy amerikai csoporttársam is volt, aki később Hongongban a modern ötvösművészetet is hozzátanulta az ittenihez. Tetszett, amit tanultam, lelkesedéssel töltött el, és a sikerélmény is hamar rám talált. Az Alkotó Ifjúság pályázaton elsős koromban a felsőbb évesek előtt végeztem egy cizellált ezüst tálammal. Ezüstművesként végeztem, vagyis nagy tárgyak: kancsók, tálak készítésében szereztem gyakorlatot. A katonaság után a pénzverde ötvös osztályán szereztem még egy év gyakorlatot, de többre, másra vágytam.

Mi volt ez a váltás, és melyik évben járunk?
Ez 1986-ban történt, amikor kezdett éledezni a maszek világ, felszabadították az arannyal való dolgozást, ami addig bűncselekménynek minősült. Ekkor már ismertem a múlt század elejének ötvös-ékszerész sikereit, tudtam, hogyan verték szét ezt a szakmát, s hogy több évtizedes kihagyás után kell újraépítkezni. Úgy éreztem, hogy ebben nekem is szerepem lehet. Fel kell venni a versenyt például az olaszokkal, akiknél a szakma hagyománya, fejlődése töretlen maradt.

Rögtön önálló lett?
Ez nem ment azonnal. Előbb, akkori szóhasználattal élve egy maszek cégnél dolgoztam, lépésről lépésre alakítottam ki a stílusomat és szereztem egyre nagyobb gyakorlatot a kisebb aranytárgyak készítésében is. Az első üzletemet Jászberényben nyitottam meg, Pesten pedig műhelyt hoztam létre, ahol a legjobb időkben 10-15 ember dolgozott, szakosodva különböző feladatokra. Volt, aki láncot készített, más befoglalt, megint más a javításhoz értett mindenkinél jobban. Ékszereket terveztem, mintadarabokat készítettem, a műhelyben pedig kisszériás tömeggyártásra rendezkedtünk be, ami néhány ezer darabot jelent: gyűrűket, karkötőket, karika fülbevalókat, öntött gyűrűket, zárszerkezetes merev karkötőket készítettünk. Több ezer változatot terveztem ceruzarajzokból kiindulva, és a piac döntött, hogy miből lehet siker és gazdasági haszon.

Tehát egy önálló ötvös, ékszerész sem mehet csak a saját ízlése után?
A piacot, az eladhatóságot mindig szem előtt kell tartani, de lehet befolyásolni. Az én mozgásteremet az növelte, hogy a gépparkban volt csőhúzó is és öntőgép is, így a terveimben kombinálhattam a csövet és az öntött elemeket. A szakmaiság és a piac ütközésére a gazdasági válság jó példákat hozott, de tulajdonképpen már előtte is változott a világ. Mi csináltunk tíz-tizenkét grammos, vastag falú, üreges karkötőket, amelyek évtizedekig hordhatóak. A világ azonban arra mozdult el, hogy olasz és török műhelyekben ezt megcsinálták négy grammból. 150-200 ezer forint helyett 60-70 ezer forintért látszólag ugyanolyan komoly ékszert adhatott valaki a szerettének. Az már más kérdés, hogy mennyi ideig tart.

Említette a válságot, ez hogyan érintette a cégét?
Felszámoltam a pesti műhelyt és a fővárosi boltokat. A gépek most is megvannak, egyedi dolgok gyártására rendezkedtem be, amelyek nem nagy szériásak, így az olasz és török cégek el sem vállalják. Rugalmassággal, nem kevés munkával megtaláljuk a számításunkat.

Akkor mégis meg merjük kérdezni, hogyan kezdődött az autós-motoros-hajós vonulat, amiről legtöbben megismertük a munkásságát?
Ahhoz, hogy a szakmához kapcsolódó hobbimat is kiéljem, előbb biztos megélhetést kellett teremteni. Visszanyúltam a kezdetekhez, amikor is például hajókat készítettem ötvös áruként. Most az első darab, amit megalkottam, az a My Flower hajó pontos mása volt. Négy évig készült. Aztán következtek az autók, motorok, ugyancsak ezüstből, aranyozva. Ennek a technikáját is ki kellett kísérletezni, s ehhez jól jött, hogy nagy ezüst tárgyak készítését tanultam a pénzverdében. Napjainkban egy-egy modellem két év alatt készül el, bár az egyéb elfoglaltságok közbe szólnak, például egy elkezdett Cadillachez fél éve nem tudtam hozzányúlni időhiány miatt.

Ezeket az alkotásait igen nagy sikerrel bemutatta már a nagyközönségnek. Hogy jutott el az autóktól, hajóktól a nyakékig, nota bene a szatírokig?
Ezt is Jászberény, a Jászság adta nekem. Ide költözve megtapasztaltam a jászok különös, erős identitástudatát, az őseik, távoli rokonaik iránti érdeklődését és tiszteletét. Például az alánokét. Az természetes itt, Európában, hogy a görög-római kultúrát nagyra tartjuk, és elég jól ismerjük. Azonban egyre több az Uraltól keletre feltárt lelet bizonyította, hogy a szkíta-szarmata-alán kultúra az Uraltól az óceánig hatalmas területen létezett és vetekszik a görög-római kultúrával. Elmélyülve a témában azt láttam, hogy ráadásul egymást ismerhették is a korabeli művészek, s egymásra hatással voltak a munkáik. Afganisztánban volt egy hatalmas lelet, hat síros feltárás, öt nő és a férjük. Ezeket a leleteket bemutatták Londonban, kötet is jelent meg róluk és szerencsére kisfilmek is megtalálhatóak az Interneten, amelyek 360 fokban körbe megmutatják az ékszereket: például a hercegnő koronáját, nyakékét.

Tehát megragadta az érdeklődését.
Eleinte elméleti síkon izgatott az, hogyan készíthették el ezeket a csodálatos ékszereket az akkori technikával, hiszen nem volt forrasztó pisztoly, se keretes fűrész, egyátalán a mai eszközeink java része. A kisfilmek sokat segítettek abban, hogy megértsem például a praktikusan szétszedhető korona összeállítását. Aztán ennek az egész összefüggő kultúrának az ékszerlenyomatai magukkal ragadtak, s négy-öt éve megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy elkészítem a pontos, hű másukat. Az előkészületek és előtanulmányok után másfél évig tartott a munka, amíg a mostani kiállításai tárgyakat elkészítettem: koronát, a nyakéket, a tükör másolatát, szarvas ábrázolásokat, amazonok és igen, szatírok ábrázolását.

Ezekből a mozaikokból a jövő csütörtökön nyíló Jász Múzeumbeli kiállítás látogatói össze tudják-e rakni a régi kultúrák alapjait? Megérzik-e annak szövetét, hitelességét?
A kiállítást úgy állítottuk össze, hogy az ékszerek mellett rajzok és más információk is segítsenek a képzelőerőnek. A hitelességben sokat segítettek az ásatások, még a tetoválások is fent maradtak jégbefagyott, mumifikálódott testeken, s így egymást erősítik a különböző motívumok, az állatábrázolások, a vadászat, amelyek több kifejezési módban is megjelentek. A kiállítás látogatói jól eligazodnak majd úgy gondolom, és megérzik a rokonságot ezzel a kultúrkörrel.