Finom, de kevés volt a pörkölt

A Jász-Expo vendég szakácscsapata, a Karcagi Birkafőzők Egyesülete 435 adag ételt osztott ki az expo ebédjegyet vásárolt látogatóinak szombat délben.

A négy birkából, összesen 106 kilogramm húsból készült pörkölt pillanatok alatt elfogyott az üstökből és a kóstolók szerint nagyon ízletesre sikerült. A birka az üstökben főtt, a szervezőknek, pedig főtt a feje, mert az ebédjegymennyiség kevésnek bizonyult, sajnos nem jutott a szombaton jegyet váltani szándékozóknak a szaftos finomságból.

A Jászkerülettől kapott tájékoztatás szerint eredetileg tíz birkát akartak rendelni, de mivel a hét elején még csak ötvenhat darab jegy kelt el, négyben állapodtak meg. Aztán kiderült, a vásárlók nagy része az utolsó előtti pillanatokra halasztotta vásárlást, pénteken több mint háromszáz jegy kelt el. Ekkor már késő volt a rendeléshez, mert a főznivalót már napokkal ezelőtt elő kellett készíteni. Így fordult elő, hogy a helyszínen vásárolni szándékozóknak már nem tudtak ebédjegyeket eladni.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?