Felemás siker

Első hazai győzelmének megszerzésére készült a Jászberényi FC az NB III Keleti csoportjában, melyhez a fiatal debreceni csapaton keresztül vezetett az utóbb igen rögösnek bizonyuló út. A kétgólos előny ugyanis nem sokkal a 90 perc lejárta előtt elfogyott, ám jött a hosszabbítás…

A vasárnapi vetélytárs DVSC-DEAC az eddigi négy fordulóban két pontot gyűjtött, ám a Loki utánpótlásában szárnyaikat bontogató tehetségeket hiba lett volna leírni. Különösen annak tükrében, hogy a tállyai ötösön kívül a további meccsekért jó, ha elégségest érdemelt ki a csapat a hazai drukkerektől. Két nem éppen látványos játékkal elért döntetlen mellett legutóbb Hajdúböszörményben első vereségét szenvedte el a JFC, melynek keretében az átigazolási időszak utolsó pillanataiban is történtek változások. A vezetőség nem marasztalta sem Ulvicki Mihályt, sem a korábbi edző fiát, ifjabb Igor Nyicsenkót, érkezett viszont az osztrák Thomas Prasler, aki Békéscsabán és Vácon játszott korábban. A légiós azonnal megkapta a bizalmat Gelei Károlytól, s gyorsan meg is hálálta azt, miután a 12. percben egy nagy bedobás után az ide-odapattogó labda végül róla került a vendégek kapujába. Az addig mozgalmas játék a vezetés megszerzése után takarékos üzemmódra váltott, a JFC ellentámadásokra apellálva visszaállt, a hajdúsági gárdában pedig nem volt elég átütőerő. A csaknem félórás mezőnyjáték után a játékrész hajrájában Hevesi-Tóth, majd Prasler lőtt fölé ígéretes helyzetben.

Góllal indult a második negyvenöt perc, miután Hamar jobb oldali beadása felperdült a kivetődő kapusról, Birtalan János pedig élt az eséllyel, megduplázva az előnyt. A vendégek viszont postafordultával – alig három perc elteltével – válaszoltak. A csereként beálló Kozák a jobbösszekötő helyéről úgy lőtt a hazai kapuba, hogy a labda egy védőt is érintve vágódott a léc alá. Az újabb gól jót tett a meccsnek, bő negyedóráig ismét élet költözött a pályára és a lelátóra, ám miután néhány vendég- és több berényi lehetőség is kimaradt, a 88. percben jött a büntetés, egy beívelésnél Menczeles késett egy ütemet, így egy fejest követően a kapu közepébe pattogott a vendégek egyenlítése. Az esetnél megsérült a gólt szerző Virág Ákos, az ápolás folyományaként háromperces hosszabbítás következett, amikor ismét Szanyi Krisztián nagy bedobása bizonyult hatékony fegyvernek, miután Nyárasdi csúsztatását Bojtor kotorta be a hosszú oldalon a bal alsó sarokba. A három pont megszerzése így, ha nem is egyszerűen, de sikerült, a mutatott játék azonban ezúttal is csak rövid időszakokban volt „szurkolóbarát”.

Jászberényi FC – DVSC-DEAC 3-2

JFC: Menczeles Iván – Szanyi Krisztián, Hevesi-Tóth Tamás, Nyárasdi Zsombor, Sorecz Szabolcs – Thomas Prasler (László Krisztián), Tisza Kálmán, Kis Róbert, Birtalan János – Herczeg László, Hamar Ádám (Bojtor László).

A kiegyenlített mezőnyben az öt meccs nyolc pontja egyelőre a 6. helyet jelenti városunk csapata számára. Az újabb erőpróba az Erzsébeti SMTK otthonában vár a kék-fehérekre, vasárnap 16.30-as kezdéssel.

Szőrös Zoltán

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?