Népes búcsú Peresen

Augusztus hónap utolsó vasárnapján sokan érkeztek az egykori tanyavidékre, Peresre, hogy a hagyományos szentmisén és búcsún részt vegyenek. Ezek a találkozások ünnepélyesek, több évre visszamenőleg népszerűek, kedveltek.

Az egykor népes Peresen ma már kevesen laknak, sokan elköltöztek, de közös az itteni emberekben az összetartozás érzése. Az, hogy az évről évre megrendezett búcsún találkozzanak, és régi közös emlékeiket felidézhessék. Így volt ez augusztus 28-án is.

A kis kápolna teljes napsütésben tündöklött, a körötte lévő zöld gyep sem „fázhatott” a nyárvégi napsütésben. Sátrak voltak körben felállítva, árnyékot adva a látogatóknak. S, mint tudjuk, nem búcsú a búcsú édességek, üdítők, „kakasos nyalóka” nélkül, és természetesen ezek sem maradtak el.

Az esemény keresztelővel vette kezdetét: Molnár Annamáriát, Kasza Koppányt, Balla Mátét és Szántai Leventét keresztelték meg.

Tíz órától ünnepi szentmisén vehettek részt a vendégek. Egy részük a szépen felújított templomban, míg mások a körülötte lévő kellemes környezetben, odakint hallgathatták hangszórókon keresztül a bent történteket.

A misét – a szintén erről a vidékről származó – Szántó József apátplébános mutatta be. Elmondta, hogy a Szentlélek ezúttal is arra buzdította, hogy adjon címet mondandójának, üzenetének, amely ezúttal egy vers lett, melynek címe: Délben a szűzanyánál, s eképp hangzik

„Dél van. A templom nyitva áll. Belépek.

Jézus Krisztus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek.

Nincsen, amiért könyörögjek, vagy amit fölajánljak neked,

Csak azért jöttem, Szűzanya, hogy nézzelek.”

Szántó József apátplébános a folytatásban arra szólította a jelenlévőket, hogy köszöntsék együtt a Szűzanyát születése napján. Általa dicsőítjük az Istent. Hallhattuk: a Szűzanya tanít meg arra, hogyan kell bíznunk az Úristenben. S ha ez a bizalom megvan bennünk, a szívünkben, a lelkünkben, akkor bármi következhet, talpon maradunk, megmaradunk.

„A félreértések, téves feltételezések, kiábrándulások az élet velejárói olykor. Ebben lépni kell, de úgy ahogy az Úristen jelez, a lelkiismeret szavával. Néha a jövőre vonatkozó terveink egy pillanat alatt összedőlhetnek, s kétely marad helyettük. Olykor tévesen ítélnek meg mások, tévesen kategorizálnak. Ekkor is van folytatás, ha hiszünk az Úristenben. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor minden rendbe jön. Bármilyen legyen is a válság az ember életében, látnunk kell, hogy az Úristen nem hagy sosem magunkra. Csak azt várja, vessük Istenbe minden bizodalmunkat, ne pedig másba bizakodva kapaszkodjunk.” – foglalta össze gondolatait Szántó József.

A szentmise körmenettel ért véget és közös beszélgetésekkel, emlékidézéssel telt a vasárnap, a nyári melegben, Peresen.

Buschmann Éva

Buschmann Éva

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?