Hölgyek vitték a prímet

Augusztus 21-én vasárnap befejeződött az emberiség legnagyobb sporteseménye, azaz a XXXI. alkalommal rendezett nyári olimpiai játékok Rio de Janeiróban.

A magyar sportolók a várakozásnak megfelelően szerepetek Rióban az aranyérmek tekintetében, hiszen nyolc alkalommal játszották a magyar himnuszt tiszteletükre ugyanúgy, mint korábban Sydney, Athén és London városában. A többi medálból viszont – 3 ezüst és 4 bronz – ezúttal kevesebbet gyűjtöttek az átlagosnál. A magyar hölgyek igazán kitettek magukért, ugyanis a kardozó Szilágyi Áron mellett a többi aranyérmet Szász Emese párbajtőröző, valamint Hosszú Katinka úszó (3!) és Kozák Danuta kajakozó egyéniben, párban Szabó Gabriellával, majd ők kiegészülve Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával kajaknégyesben harcolta ki. Az úszó- és a kajakkirálynő menetelése meg egyszerűen világraszóló, mert „külön utakon” járva, azaz a többiektől kicsit eltérően, férjeik edzősége mellett tudtak a mezőny fölé kerekedni. Óriási teljesítményük mellett talán még nagyobb magasságba emelkedik emberségük és szerénységük.

Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy Hosszú Katinka nem ígért előre érmeket, (csak idehaza úszóiskola megteremtését) de simán hozta aranyai mellé az ezüstöt is. Kozák Danuta pedig – a verseny előtti fertőzését leküzdve –, mindenféle csúcsot beállított. Bekerült az öt olimpiai aranyérmesek táborába, valamint a 175. olimpiai arany és egyben az 500. magyar sportérem is az ő nevéhez fűződik. Mindezek ellenére egyáltalán nem ezzel foglalkozott (az újságíróktól tudta meg), hanem a versenyzéssel, azzal hogy a négyesben is ők legyenek a legjobbak. Azok is lettek és ennek eredményeként a Csipes családban az édesapa Ferenc mellett a lánya Tamara is olimpiai bajnok lett.

Imre Géza kezéből drámai csatában kicsúszott az aranyérem, akinek – érthető módon – elkeseredése mérhetetlen volt. De miután hazatért, és a repülőtéren nagy ovációval fogadták, átértékelte teljesítményét és nagy boldogságában azt is megígérte, hogy nem fogja abbahagyni a versenyzést. Az olimpia egyik nagy vesztese mindenképpen Cseh László volt. A szimpatikus kitűnő úszót, bizonyára mindannyian nagyon sajnáljuk. Számunkra úgy tűnik, hogy az amerikai „csodaúszó” Michael Phelps szelleme és jelenléte miatt, ismét „csak” ezüstérem jutott számára. Kenderesi Tamás és Kapás Boglárka úszók, valamint  Márton Anita súlylökő bronzérme viszont örvendetes. Remélhetőleg a fiatal és nagyon vidám versenyzőkről nagyon sokat fogunk még hallani.

Gyurta Dániel eredménye is jóval elmarad a várakozástól, – ő be sem került 200 m mellúszás döntőjébe –, de mint láthattuk, ezt nem nagyon vette zokon, bizonyára azért mert korábban két olimpián is a dobogó tetején állhatott. Sőt, mint később kiderült beválasztották a NOB sportolói bizottságába. Férfi vízilabda csapatunk 5. helyezése csalódás a játékosok megfogalmazása szerint is, de a lányokat – ugyanúgy, mint Cseh Lacit – nagyon sajnálhatjuk, hiszen az orosz hölgyek az utolsó másodpercben vették ki kezükből a bronzérmet. Szegények szinte meg sem tudtak szólalni a meccs után bánatukban. A birkózók és cselgáncsozók szereplése szintén kisebbfajta csalódás számunkra, – az ő számukra különösen – bár gyorsan hozzá kell tenni, hogy ebben bőven benne van a bírók részrehajlása is. A két éve a világ legjobb birkózóbírójának megválasztott Péteri László szerint „szándékosan elcsalták a magyarok meccseit.” Remélhetőleg az olimpia után, a sportdiplomáciai intézkedések hatására, olyan objektív bíráskodást fognak majd alkalmazni, hogy a bíróknak ne lehessen egy-egy sportág világszervezeti „nagyágyú” akaratának megfelelő intést hozni és az előre kiszemelt nemzet fiát továbbjuttatni. Helyette végre a Pierre de Coubertin báró által megálmodott eszme érvényesül majd, azaz a karikák összekapcsolódása, a népek közötti sportszerűségen alapuló barátságot szimbolizálja.

Mindent összevetve sportolóinkat dicséret illeti az olimpiai szereplésért és a nemzetek közötti 12. helyezés eléréséért. Kicsit mi szurkolók – néha nagyon helytelenül –, legyintünk a „futottak még” mezőnyére, pedig ha valaki valamilyen sportágat kipróbált életében leszűrheti, hogy mit jelent négy éven át nap, mint nap intenzíven edzeni és az olimpiai játékok előtt nagy izgalmak közepette teljesíteni a kijutási feltételeket. Remélhetően – a fent vázolt – negatív jelenségek nem riasztják vissza élsportolóinkat a további versenyzéstől és négy év múlva Tokióban a rióinál is több éremről tudunk majd beszámolni.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?