Zarándoknap a gyermekvállalásért

A Mária Út egyik kelet – nyugati, Máriazell – Csíksomlyó közötti fő és gyűjtő útvonalakra minden évben egynapos, az egész Mária Úton zajló zarándoknapot szervez a Mária Út Egyesület.

Az 1 ÚTON Nemzetközi Zarándoknap, több száz települést érint Magyarországon és a környező országokban egyaránt. A rendezvény sok tízezer embernek nyújt zarándok élményt a lelki összetartozás erejével: most különösen a családok gyermekvállalását szeretnék segíteni.

Augusztus 27.-én szombaton a Jászapáti – Jászberény – Jászfényszaru – Máriabesnyő zarándok szakasz is megélénkül. Apátiak, berényiek, fényszaruiak és a kisebb településekről is csoportok zarándokolnak a kereszt jelkép mögött. Az egyik csapat Jászberényből a Ferencesek teréről, 8 órakor indult gyalogosan Taczman András diakónus lelki vezetésével Jászfényszaruba a Szentcsalád térre (19.5 km). Pihenő: Kerekudvaron, a kápolnánál.

Az út során felcsendülő énekek, imák a lelki feltöltődést szolgálják. A Szentcsalád templomban záró misén és azt követő agapén örvendhetünk a találkozásnak. Visszautazás: egyénileg, vagy a létszámtól függően, szervezetten. A szervezők szeretettel várnak mindenkit, akár egy-egy rövidebb szakaszra is. Csoportok lehetőleg előre jelezzék részvételüket!

További információk:1uton.mariaut.hu

Dr. Kocsis András zarándok-szakasz vez. Jászfényszaru, 30/408-3202

Mihályi Antal zarándok-segítő, Jászberény, 30/256-6709

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége: keszjaszbereny.hu

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?