Szent István napjától korizhatunk

Hatalmas és nagyszerű dolog, hogy augusztusban használható jégfelület van Jászberényben. A jeges sportágak képviselői már megfelelő környezetben folytathatják felkészülésüket a versenyszezonra. Sőt augusztus huszadikától a közönség is csúszhat a jégen.

A jégkorong utánpótlás életének szervezése, a pálya nem szokványos története, az értük – érte végzett rengeteg, kitartó munka összefonódik Kovácsné Antal Szilvia és Remete Krisztina „jégkorongos anyukák” kiemelkedő szerepével. Kovácsné Antal Szilvia mesélt:

2007-ben kapott 170 milliós központi költségvetési támogatásból kezdődött a beruházás, készült el a nyitott pályatest, az akkori Tanítóképző Főiskola területén. A dotáció alapja a kiemelkedő rövid pályás gyorskorcsolya élet is segített az állami támogatáshoz. 2008 telén már használható volt a nyitott jégpálya. Nagy Zoltán, – aki annak idején az OB I-es csapat játékosa volt – úgy gondolta, ha már fedett pálya készül, újra kellene éleszteni a jégkorongedzéseket.

A 2009/2110-es szezonban még nyitott pályán folytak az edzése, akkor még úgy „látszott” következő szezonra elkészül a jégcsarnok. Újra alakult a szakosztály a JSE keretein belül, felvettük a kapcsolatot a Jégkorong Szövetséggel is, nyolc év után újra. De a beruházás megtorpant. 2011-ben életbe lépett az új Sporttörvény, ami lehetővé tette a cégek társasági adójából történő finanszírozást. A Jégkorong Szövetség felajánlotta segítségét és feltették a kérdést, hogy mi volna, ha a Jászberényi jégpálya is ilyen formában készülne el. 2011/12 szezonban még nem mertünk belevágni. De érdeklődésünket felkeltette. Elindultunk abba az irányba, hogy mennyi lenne ennek az összköltsége, egyáltalán mennyi pénzt kellene összeszedni. Ez a pályázat megírásához is elengedhetetlen volt. Rengeteg akadályba ütközés után, 2013 áprilisában sikerült mindent véglegesíteni és a pályázatot beadtuk a Jégkorong Szövetséghez, amit elfogadtak.

A pályázat lényeges része volt a későbbi üzemeltetés, szükségesé vált az önkormányzat szerepvállalása is. Ehhez a tulajdonjog átadása is elengedhetetlen volt. Az ügyintézés nehézségeiben sok segítséget kaptunk Bátonyi Attila egykori aljegyzőtől.

Elkezdtünk a támogatási szerződések megkötésével foglalkozni. 2014 nyarán, az elmúlt szezonban megszerzett pénzből megkezdődhetett a kivitelezés. A kivitelező kiválasztására kiírt pályázatban segített az önkormányzat, de kivitelezőt találni nagyon nehéz volt, mindenki rizikósnak tartotta az építés finanszírozását. Az összegyűjtött pénz a Jégkorong Szövetség számláján volt, tudtuk, hogy egészben nem tudjuk előfinanszírozni az építkezést. Ezért olyan megoldást találtunk, hogy egyenlő darabokra, résszámlákra szedjük szét a költségeket és az előzőből mindig ki tudjuk fizetni a következőt.

2015 januárjában tető alá került a csarnok, rengeteg belső munka volt még. Át kellett néznünk, mi az, ami a kivitelezési szerződésbe nem fért bele, de a használatbavételi engedélyhez elengedhetetlen. A következő pályázatba beleírhattuk volna mire volna szükség, de mikorra a pénzt összeszedjük és megtörténik a kivitelezés rengeteg idő eltelik. Ekkor az önkormányzat felvállalta, hogy ami szigorúan szükséges a használatbavételhez, azt finanszírozza. 2015 nyarára mindez elkészült, végigjártuk a használatbavételi engedélyezés rögös útját és próbaüzemben megkezdtük a jeges szezont. 2015. október 15 én – minden engedély birtokában – lezajlott a megnyitó.

A következő Tao pályázatot arra fordítottuk, hogy alkalmas legyen a hely a jégkorong és gyorskori sportágak igényeinek. Elkészültek dolgok, palánkmagasító, eredményjelző, zsűri fülke, légtechnika stb. A Jégkorong Szövetség válogatott eseményeket is tudna ide hozni, a jégpálya sokkal kihasználhatóbb volna, ha lenne több öltöző, kiszolgáló helyiségek, konditerem. Erre van elfogadott pályázat, összeszedtük rá a pénzt, ez a Jégkorong Szövetség számláján van. 2016/2017-re szintén van elfogadott pályázat, amiben a lelátó szigetélése, ülőhelyek kialakítása, a bekötőút aszfaltozása, hang-gátlófal és még sok egyéb szerepel, a munkát lehet folytatni…

Szabó Tamás polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a sikeres jeges történet más szervezésben és formában folytatódik a jövőben. A szakosztály nem jogi személyiség, a TAO-ért eddig is a JSE állt helyt. Szeptemberig a JSE ideiglenes szerződést kötött az eddigi főszereplőkkel, szeptembertől pedig a város áll a jégcsarnok és programjai mögé formailag is. Így meg lesz a folyamatosság, az ügyek ismerete, lehetséges lesz a TAO források további bevonása a fejlesztésbe. Megnyugtatóan és távlatosan is rendeződött a jégcsarnok ügye. Tavasszal megkezdődhetnek és szezonra remélhetőleg be is fejeződhetnek az építkezések.

Demeter Gábor – Halász Lajos

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?