Junior Amerikai Futball edzőtábor

A hétvégén (augusztus 13-­14) Jászberényben először, az utánpótlás U­17 és U19 korosztály részére Amerikai Futball edzőtábort szervez a házigazda Jászberényi Rozsomák AFC.

A hazai utánpótlás korosztályú játékosok mellett több további csapat lesz jelen, akik Budapestről, Békéscsabáról, Egerből, Szegedről, Gyöngyösről, Salgótarjánból és Dabasról érkeznek.

Az edzőtábor célja, a szeptemberben induló korosztályos bajnokságokra való felkészülés, valamint az idén először összeálló U­19­es magyar válogatott kiválasztó edzőtáborára való felkészítés. Jelen lesz a táborban több kiváló felkészítő edző és szakember mellett, az esemény fő védnöke, a Magyar Amerikai Futball szövetség elnöke, Boda Gábor is.

A játékosok szombaton és vasárnap is napi két közös edzésen vesznek részt. Kiváló lehetőség ez, hogy más csapatok edzőitől, játékosaitól tanulva bővíthetik saját tudásukat. A Jászberényi Rozsomák AFC vezetősége minden kedves sport iránt érdeklődőt invitál az Állatkert melletti focipályára, hogy tekintse meg a nyílt felkészülés ideje alatt a munka folyamatát. Bíznak abban, hogy sok fiatal kedvet kap e nagyszerű sporthoz, és a szeptemberi toborzó hónapban már új tagokkal bővülve folytathatják a felkészülést. Go Wolverines!

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?