Türelmet kér a JVSE elnöksége

Előző számunkban már jeleztük, hogy újra kirajzolódni látszik Jászapáti labdarúgása. Mint ismeretes a Jászapáti Futball Klub visszaadta a Jászapáti VSE-nek a labdarúgócsapatok és a pálya működtetését.

A visszavétellel kapcsolatos átvételi, átírási procedúra megkezdődött, és a jelek szerint jól is halad. –„Összeült a JVSE elnöksége és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk újra visszaállítani a labdarúgó szakosztály működtetését. Július 4-én már eljártam a közmű szolgáltatóknál, hogy írják át a mérőket (gáz, áram stb.) a JVSE nevére, ami meg is történt. Továbbá elkezdődött a labdarúgópályák rendbehozatala is. A műfüves pálya karbantartásához már hozzáfogtak, illetve a nagypálya locsolása is elkezdődött. Az infrastruktúra megfelelő színvonalra való helyrehozatala tehát jó úton halad.

Nagy gond viszont a labdarúgók újra csatasorba való állítása. Mi néhány éve 107 igazolt játékossal adtuk át a szakosztályt, most az un. visszaigazolásnál pedig még csak közel 20 főnél, ha tartunk. Már most látható, hogy az őszi bajnokságban biztos, hogy nem tudunk labdarúgócsapatokat versenyeztetni, mert annyira kevés a létszám az utánpótlásnál, a felnőttekről már nem is beszélve. Annak pedig nincs értelme, hogy iskolásokból összeállított csapattal szerepeljünk, mert így súlyos vereségekbe szaladnánk bele, és elvennénk a gyerekek kedvét a focitól. A „Bocsik program” keretén belül a kicsiket viszont tudjuk nevezni.

A további csapatok szervezéséhez pedig nyugalmat, türelmet kérünk. Azt tervezzük, hogy a serdülő és ifjúsági együttesből itt maradt játékosokból megpróbálunk összekovácsolni egy csapatot, akikkel majd sok edzőmeccset játszatunk a környékbeli klubok ellen. Közben pedig természetesen építkezünk, megkeressük azokat a játékosokat, akik az elmúlt években nem kaptak lehetőséget a Futball Klubnál. Ez láthatóan nagyon sok időt vesz igénybe, így bajnokságba nevezni csak a következő őszön tudunk.” – mondta el érdeklődésünkre Pető Béla, a Jászapáti VSE elnöke.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?