Soronkívüliség a kórházi dolgozóknak

Nagy örömmel fogadták nyugdíjas kollégáikat a kórház dolgozói a zsúfolásig megtelt ebédlőben, ahol az intézmény megújult épületével, struktúrájával ismerkedhettek, valamint dietetikai tanácsadást kaptak a hűs limonádé és finom pogácsa mellett.

Július 8-án a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Egészségfejlesztési Irodája a kórház nyugdíjas dolgozóinak szervezett közös délutánt az Egészséges ezüstévekért címmel. A pályázat révén megvalósult rendezvény célja volt a hatvan éven felüliek egészségének, szellemi és fizikai aktivitásának megőrzése és elősegítése, valamint a társas kapcsolatok fejlesztése.
A kórház ebédlőjében Nagy Tiborné szervező, a krónikus osztály főnővére köszöntötte a több mint hetven, már nyugdíjba vonult kollégáját. Már hosszú ideje tervezték a kórházban hosszú éveket szolgáló munkatársak összejövetelét, mintegy visszaadni egy szeletet abból a jóból, amit annak idején ők sokszorosan adtak a betegeknek.

Dr. Sinkó-Káli Róbert kórházigazgató is megköszönte a nyugdíjas dolgozók hosszú éves munkáját és röviden ismertette az elmúlt időszak változásait a kórház életében. „Önök nélkül ez a kórház nem lenne kórház!” Szólt a humánerőforrás hiányról, melyet reményei szerint a modern életpálya modell bevezetése megállít majd, és sor kerülhet a bérek rendezésére.
Sajnálatát fejezte ki, hogy egyelőre nem tudja kollégáit úgy megfizetni, ahogy megérdemelnék, mégis lojálisak munkaadójukhoz. A kórház vezetősége megbecsülésük jeléül soronkívüliségre jogosító kártyát adott nyugdíjba vonult dolgozóinak, melyet nagy örömmel és tapssal fogadtak az egykori dolgozók.

A továbbiakban Czigány Anikó ápolási igazgató tartott előadást a kórházról, majd dietetikai tanácsadást is hallhattak a résztvevők.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?