Mulattak a jászok

A XXII. Jász Világtalálkozón nem volt hiány a zenei kínálatból. A hagyományőrző népzenék mellett a rock is kiemelt szerepet kapott, legfőképpen a vasárnap esti Hooligans bizonyult a rajongók kedvencének.

A szombat délutáni koncertet az Alma Zenekar nyitotta meg a gyermekek legnagyobb örömére. A jól ismert „Ma van a szülinapom” című dal nem véletlenül hangzott el, ugyan is Jászárokszállás 25. évfordulóját is megünnepeltük a XII. Jász Világtalálkozó alkalmával.

Az estét az 1976-ban alakult folk-rock Kormorán Együttes folytatta. A nagy múltú zenekar női énekese, Fehér Nóra a Vajdaságból érkezett, erőteljes hangjával a népzenék rock világába invitált bennünket.
Majd ezt követte a Jászmagyarok Együttes. A későre nyúló esti koncert alatt kitombolták magukat a jászok, majd – feltehetően – az alkohol mámora szédítette nyugovóra a rajongókat. Aki éjjel legény volt, az nappal valószínűleg nem, ha mégis, akkor igencsak fáradt legény.

A vasárnap sem telhetett el zene nélkül. A helyi csoportok zenés, táncos produkciója után, színpadra lépett a háromtagú Holló együttes, az örökmozgó gyerekek élvezték az előadást, a vidám muzsikára csak úgy ropták a táncot.
A gyermekek után a felnőttek sem maradtak ki a jóból. A Bara zenekar a tárnoki településen csörgedező patakról kapta a nevét, és a természet kincséhez hasonlóan, a zenéjük is felfrissítette a szíveket. A hegedű, nagybőgő és a klarinét találkozása őrizte a népzenék jellegzetes hangzásvilágát.

A záróünnepség után, a rendezvény utolsó előadójaként a Hooligans robbant a színpadra, és a banda nem hagyta, hogy a kezek ne emelkedjenek a levegőbe. A Historia című album Mindörökké számával indítottak „Idegen a táj, a régi levegő…” A fiúkat látva, nem sokáig érezték idegennek a tájat, 2-3 szám után a huligánok frontembere Ördög Tibor barátainak nevezte a jászokat, „Barátaim, mert azok vagytok ugye?!”.

Több százas tömeg igazolta, hogy felejthetetlen bulit csinált az együttes, annak ellenére, hogy egy időben zajlott az Európa Bajnoksággal, nagy népszerűségnek örvendett az esemény.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?