A világtalálkozó krónikájához

Az idei Jászságért Díjat Józsa László tanár, helytörténész vehette át XXII. Jász Világtalálkozó díszünnepségén, de különféle megmérettetéseket is szerveztek a rendezvényen.

A Jászok Egyesületének díját huszonötödik alkalommal adták át július 9-én, az elszármazott és otthonélő jászok világtalálkozóján, Jászárokszálláson. A Jászságért Díjat és a vele járó egymillió forintos pénzjutalmat Józsa László tanár, helytörténész nyerte el életpályája elismeréseként. Józsa László egész életében Jász-Nagykun-Szolnok megye, azon belül a Jászság és a Nagykunság, a Tiszazug és Kunszentmárton helytörténetét, művelődéstörténetét, egyháztörténetét kutatta. Egy élet gazdag pedagógiai és tudományos kutatómunkája, a jászsági gyökerű Kunszentmárton helytörténetének kutatása, a jászsági helytörténeti és honismereti fórumokhoz való kötődése tette méltóvá a Jászságért Díj elnyerésére.

A jász világtalálkozó kapcsán hagyományosan több számban mérték össze játékosan és komolyabban az erejüket a jász települések csapatai. Így történt ez Jászárokszálláson is. A megmérettetések eredményeit itt olvashatják:

Jász Ízek Főzőversenye: I. Jászárokszállás-Ipartestület, II. Jászivány, III. Jászapáti

Jász Horgászverseny: I. Jászjákóhalma, II. Jászdózsa, III. Jászapáti

IV. Jászvirtus: I. Jászárokszállás – Sztár Árokszállás, II. Jászjákóhalma – Jákóhalmi betyárok, III. Pusztamonostor – Pusztai jászok

Fogatosok VI. Baráti találkozója:

Kettes fogat c.: I. Tóth Alajos, II. Józsa László Dávid, III. Emődi Imre

Kettes fogat: I. Sebők Péter, II. Nagy András, III. ifj. Pál János

Egyes fogat: I. Tari Erika, II. Bokros László, III. Berecz Istvánné

Póni fogat: I. Kosztolányi Zoltán, II. Kis Márk, III. Polgár Attila

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?