Egy vidám családi délelőtt

Az elmúlt szombat délelőttjén piknik hangulat uralkodott a Zagyva folyó Móricz Zsigmond utca és Liszt Ferenc utca közötti partszakaszán.

A szépen lekaszált ártéren közeledve már messziről hallatszott a légvár lehetőségeit feszegető gyerekhad zsivaja, majd látszott maga a légvár, és a felállított pavilonok. A négyes körzet képviselője, Tamás Zoltán invitálta a már hagyományosnak mondható családi délelőttre a választói apraját-nagyját.

Amíg a gyerekek önfeledten játszottak, a felnőttek ízletes babgulyás és egy-két sör mellett beszélgettek a város és a körzet dolgairól. A házigazdát is faggatták, de jutott kérdés a kötetlen beszélgetés során dr. Körei-Nagy József rendőrkapitánynak, Alvári Csaba főépítésznek, a lőtérről visszatérő HEB bizottsági tagoknak, köztük Nagy András bizottsági elnöknek, Sipos Zoltán egyéni képviselőnek, Szatmári Antalné alpolgármesternek.

Barátságos arcot nem kellett kérni fotózáskor, mert ezen az esőszünetes napon láthatóan jól érezték magukat a résztvevők. Jobbító szándékú kérdésekre tárgyszerű válaszokat kaptak – és adtak is –, mert a beszélgetés kétirányú volt. Egymás közt a városért.