Minden városlakóra szükség van

Egy éve készülnek rá sokan a városban, és végre májusban kiírásra került az a pályázati program, amely kísérleti jelleggel a városi közösség bevonásával kívánja megkeresni és azokat a kulturális és közösségi célokat, amelyeket később a civil, vállalkozói és önkormányzati szféra együttesen valósíthat meg. Hajnal-Nagy Gábor alpolgármestert kérdeztük a kezdeményezésről.

Néhány hete jelent meg az úgynevezett „CLLD” pályázat, amire régóta készül a város. Mit takar ez a betűszó?
A CLLD (Community-led Local Development) közérthetően a „Közösség általi helyi fejlesztések” angol megfelelőjének rövidítése. Az uniós program célja, hogy civil, önkormányzati, és vállalkozói összefogással keressük meg azokat a pontokat a városfejlesztésben, amiket egy-egy önálló program nem képes lefedni.  Ezeket a kultúra és a közösségfejlesztés területén kell együtt megtalálnunk, ezért is fordulunk minden jászberényihez.

Hogyan valósul meg a közösség részvétele?
Ez a program nem csak a városvezetés programja, ez a program minden jászberényi közös programja kell, hogy legyen. Ennek megfelelően létrejött egy olyan Helyi Akció Csoport, amelyet több egyesület és így több közösség képviselője alkot. Tagjai a kultúra területén tevékenykedő civilek, önkormányzati intézmények – például a Jász Múzeum –, és a város kulturális felemelkedésében érintett vállalkozók.

Korábban is volt sok elképzelés, stratégia. Ez a terv miben más?
Kiindulási alapunk az elmúlt években elkészült városfejlesztési stratégiánk. Ehhez társul a közelmúltban elkészült turisztikai koncepció, és a jelenleg felülvizsgálat alatt álló kulturális koncepciónk. Ez a pályázat kiváló lehetőség arra, hogy ezeknek az elképzeléseknek a megvalósításába bevonjuk városunk lakóit. Sok olyan terület van, amelyek kivitelezésében az elmúlt hónapokban az önkormányzat pályázatot nyújtott be, azonban ez az első lehetőség, ahol kifejezetten közösségi kezdeményezésekre van lehetőség. Olyan kapcsolat jöhet létre a város és lakói között, ami a pályázattól függetlenül is csak jót eredményezhet.

Hogyan működik ennek a programnak a kialakítása?
Kulturális és közösségi fejlesztési stratégiát készítünk. Ha ez sikerül, akkor kapunk támogatást a programokra. Ehhez megkeressük – együtt mindazokkal, akik szeretnének részt venni a tervezésben – azokat a fejlesztendő területeket, üresen álló, de közösségi hasznosításra alkalmas tereket, amik bevonhatóak a programba. Lehet ez, a volt Tiszti kaszinó épülete, akár a sziget a Víztorony hasznosításával, vagy bármely és bárki által javasolt helyszín. Lehet ez például olyan program, amikor egymáshoz közel élő emberek megszervezik közös főzésüket, létrehoznak a pályázatból közös szabadtéri tornapályát, vagy mindenki által elérhető zenekari próbatermet a városban. Mint ebből is látszik, minden ötletet várunk, amit együtt közösségként megvalósíthatunk.

Akkor most mindenki írja le, hogy mit szeretne a városban, és az holnap megvalósul?
Ezt mi is nagyon szeretnénk itt a városházán, de ehhez fontos, hogy sokan mondjanak véleményt, és ebből jó fejlesztési stratégiát dolgozzunk ki. Ezért kérem, hogy ha fontos önnek városunk jövője, az újságban elhelyezett lapot töltse ki, és dobja be az egyik véleményládánkba.

Lehetőség van az interneten is kitölteni a kérdőívet.

Ha szöveges javaslata, felvetése is volna, kérjük, küldje el erre az email-címre június 20.-ig: kozosseg2016@gmail.com