A jászság szeretete rajzokban

A hagyománytiszteletet és a „jászérzést” már egészen kiskorban meg lehet szerettetni a gyermekekkel. Erről árulkodik a Jászok Történelmi dal- és Táncjáték apropóján meghirdetett rajzpályázat, amelyen a versenyzők jász motívumokkal tarkított alkotásokkal pályázhattak.

Május 17-én a Déryné Rendezvényházban hirdették ki a pályázat eredményét, ünnepélyes külsőségek között. A versenyzők több kategóriában indultak, az óvodások két csoportban 4-5 és 6-7 éves korosztályban mérettettek meg, valamint az általános iskola alsó- és felső tagozata. A legbuzgóbbak a 6-7 éves gyerekek voltak, ők a 103 alkotás több mint a felét készítették el. Nagyon kreatív és ügyes munkák születtek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az összes alkotást kiállították a Déryné aulájában.
A cél a jászság bemutatása volt, témaként pedig ezekre a kérdésekre adhattak választ rajz formájában a gyerekek: Mi jut eszedbe a jász szó hallatán és milyen lehetett a jászok őshazája? Hogy nézhettek ki őseink, milyen volt a viseletük? Az alkotásokat háromtagú zsűri bírálta el; Farkas Edit a Hamza Múzeum és Galéria vezetője, Soós Andrea a Jászok producere és Mihályi Gábor a produkció koreográfus-rendezője. Rangsorállítás helyett olyan munkákat díjaztak, ami egyediséget hordoz magában és leginkább felöleli a jász kultúrát.

2016-05-18_00019.jpg

A 4-5 évesek közül Kisbalázs Dorka és Ronkay Tünde munkáját értékelte legjobbnak a zsűri, míg a 6-7 éveseknél Magyar Katalin, Csősz Hanna, Ballagó Regina, Sárközi Dominik, Gál Benedek Mátyás, Nagy Fanni és Fődi Eszter alkotását díjazták. Az általános iskola alsó tagozat kategóriában egyéni díjat nyert Oláh Károly Olivér. A jászszentandrási Kunráth Sándor Általános Alapfokú Művészeti Iskolából, a csoportos díjat Kelemen Hanna, Gyurkó Réka, Tajti Dóra, Kovács Sára és Mihályi Zsombor vehette át, ami egy szervezett parlamenti kirándulást foglalt magába. A felső tagozat díjazottai is szintén ennek az iskolának a tanulói Ördög Patrik és Kovács Dorina személyében.
A nyereményekről a Jászberényi Állat- és Növénykert és a Mimóza Játszóház gondoskodott családi belépőkkel, valamint a Papiron kft írószereket és rajzeszközöket ajánlott fel. További nyereményként pólót, illetve páros belépőket nyerhettek a Jászok Történelmi- Dal és Táncjátékra.

Zárásul a jászapáti Szivárvány óvoda Szivárvány néptánccsoportja szórakoztatta a közönséget. Az ovisoktól a Lakodalmas című előadást láthattuk.