A Bercsényi nagy ünnepe

Június 3-án a Bercsényi Miklós Általános Iskola 110. évfordulóját ünnepeltük a Déryné Rendezvényházban. Ezen a jeles napon az iskola megemlékezett a Vöröskereszthez való csatlakozásának tizedik évéről is, aminek egy külön kiállítást is szenteltek a műsor ideje alatt.

Nem voltak régi fényképek, hosszú beszédek, viszont őszinte kisiskolások színvonalas és szórakoztató műsorszámát láthattuk péntek délután, ami leginkább bemutatta az iskola mentalitását. Az intézmény fennállásának 110. évfordulója alkalmából a délelőtt a vetélkedők és a sport vidámságával telt, természetesen a gyerekek legnagyobb örömére.

A délutáni ünnepély kezdetén Válenti Borbála igazgatóasszony köszöntötte Birinyi János tankerületi igazgatót, Pesti Pétert, a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola intézményvezetőjét, Dr. Hortiné Bathó Editet a Jász Múzeum igazgatóasszonyát, Antics Istvánt a Lehel Vezér Gimnázium igazgatóját, Simon Györgyöt –  aki egykori igazgatóként a leghosszabb ideig irányította a Bercsényi Miklós Általános Iskolát, valamint Stomfainé Polgár Katalint, a szülői munkaközösség elnökét, illetve a jelenlevő vendégeket.
Válenti Borbála nyitóbeszédében visszaemlékezett az iskola nagyjaira, a kezdetekre. A tankötelesek számának növekedése miatt 1906-ban Gróf Apponyi Albert kezdeményezte az iskola bővítését. Az intézmény 2014 őszén kapta meg a Bercsényi Miklós nevet, melyet már oly sokan korábban is így emlegettek. Több pedagógus neve legendává vált az évek során, például Simon György Gyuri bácsi, aki 34 évig volt a tanintézet igazgatója. Humorával és emberséges természetével kivívta a tanárok és a diákok tiszteletét egyaránt. Az iskola Vöröskeresztes bázis intézménnyé avatása Kucsa Andrea tanárnő érdeme. Válenti Borbála azokra a diákokra is jó szívvel gondolt, akik a közelmúltban népszerűsítették iskolájuk hírnevét és méltón kiérdemelték a Bercsényi-díjat.  
A kulturális programot Busai Bori és társai kezdték a Somogyi üveges tánc című produkciójukkal. Borinak a tehetségéről az is árulkodik, hogy a tavalyi Fölszállott a páva című műsor gyermek kategóriában a legjobb páros helyezést érte el Mahovics Tamással. Bóta Réka és Sárközi Gergő könnyed hangulatú verssel köszönte meg az iskola adta emlékeket és a tanároktól az évek alatt kapott segítséget. Az idei esőzés ellen a Mary Poppins – Mosolyogni kell című számra táncoltak a harmadikos tanulók szivárványszínű esernyőikkel, amelyek amellett, hogy látványosak voltak, nemcsak az esőtől, de a szomorkodástól is megvédtek bennünket, hiszen „Arra int Mary Poppins: mindig mosolyogni kell, ezt ne felejtsük el.”

A mókás tánc után Moczo Árpád hegedűszóval varázsolt minket a zenevilágába, majd ezt követte a második osztályos tanulók gyermek lakodalmasa, ami az esőtánchoz hasonlóan szintén mosolyt csalt a nézők arcára. Ezután Bukovina régiójába utaztunk, persze nem szó szerint, de egy pillanatra mindenképp ott érezhettük magunkat a bukovinai népdalok hallatán. Végül meglehetősen szelíd kisfarkasok a Dzsungel könyve apropóján szórakoztatták a közönséget.

Az élvezetes műsor végeztével a Bercsényi-díjak átadása következett. Az idei év nyertesei Szentkuti Réka és Tiborcz Bence, akik nyolcévnyi kitűnő tanulmányi eredményeikért részesültek elismerésben. A fiatalok számos versenyen vettek részt iskolás éveik alatt, Réka remek sportoló, tehetségét az aerobik sportágban mutatta meg. Bence anyanyelv, matek és természettudományi tantárgyakban jeleskedett, a Bendegúz és a Fizika Mindenkié versenyeken.