Kupával ünnepelték a születésnapot

Éppen egy éve hogy megalakult a Jászberényi Női Kézilabda Egyesület. Két nap eltéréssel a „születésnaptól” egy egész napos kézilabda tornát rendeztek. A szülinapi torna igen jól végződött számukra, hiszen mindhárom korosztály kupáját idehaza tartották.

Június 5-én három megyének kilenc csapata adott egymásnak randevút egy női kézilabda torna keretében az Electrolux melletti külső sportcsarnokban. A KILENCES szám úgy alakult ki, hogy mind a három város, azaz Sülysáp, Jászárokszállás és a rendező Jászberényi NKE 3-3 együttese – U-11 és U-13, valamint a felnőtt – lépett parkettára a rendezvényen. A három megye pedig olyan szempontból értendő, hogy a női csapatok: Pest, JNK-Szolnok és Heves megyei bajnokságában játszanak.

Mint azt Crespo Zsuzsanna a berényi csapat játékosa elmondta, nem akartak „leállni” a bajnokság végeztével, mivel június 16-án, Kassára utaznak egy nemzetközi tornára. Sőt a nyáron sem kívánnak túl sokat pihenni, hiszen több strand-kézilabda tornán szeretnének „kikapcsolódni.”

Nos, a torna jól szolgálta a külföldi tornára való felkészülést. Egyrészt fizikálisan mert mindkét meccsük nagyon hajtós, szoros volt olyannyira, hogy csak a 2. félidőben tudták maguk javára fordítani mindkét meccsüket. Másészt mindhárom kupa itthon tartása nagy motivációt jelenthet a felnőtt csapat mellett a fiataloknak is.

Mind a három fronton tehát hazai siker született és érdekes módon a helyezések is ugyanúgy alakultak a többi korosztályban is, azaz: 1. Jászberényi NKE, 2. Jászárokszállás, 3. Sülysáp.  Legjobb Kapus: Tóth Annamária, Gólkirálynő: Bús Linda, Legtechnikásabb játékos: Sülysáp csapatából került ki.

A felnőtt JNKE tagjai: Ferencsikné Gecse Bernadett, Bíró Adrienn, Fehér Istvánné, Keresztesi Anett, Crespo Zsuzsanna, Baráth Judit, Berényi Kata, Lászlóné FeketeAnnamária, Bús Linda, Pernyész Tünde, Tóth Annamária, Karádi Anita, Soós Rozália, Tar Zsófia. Misovits Éva – sérülése miatt – a partvonalon izgulta végig mindkét találkozót. Természetesen a lányokat ezúttal is Turcsányiné Pest Edit készítette fel a tornára.

A rend kedvéért a részletes eredmények:
U-11:
Jászberény – Jászárokszállás 15-9, Jászberény – Sülysáp 14-4 és Jászárokszállás – Sülysáp 6-5.
U-13: Jászberény – Sülysáp 19-6, Jászberény – Jászárokszállás 15-13, Sülysáp – Jászárokszállás 7-17.
Felnőttek: Jászberény-Jászárokszállás 20-17, Sülysáp-Jászárokszállás 17-22, Sülysáp –Jászberény 23-21.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?