Volt egyszer egy mozim…

Baranyi Béla közösségi oldalán napok óta pergett a visszaszámláló, mígnem szerdán a Magyar Népmesék madárkája kitrillázta a „Vége” feliratot. Arról, hogy mi is ért véget Mozis Béla életében, őt magát kérdeztük.

Talán nincs is olyan ember Jászberényben, aki legalább látásból ne ismerné Baranyi Bélát, vagy, ahogy a csángó gyerekek elnevezték, a mozis bácsit. Városi rendezvényeken a hangosítás keverőpultja, a Lehel Film-Színház galériáján pedig a bár pultja mögött ügyködik. Sokak bánatára május 31-én mindkét pulttól megvált.

Ha megszemélyesíthetnénk a munkát, akkor az mondhatnánk, éppen az idén lépett a felnőtt korba az a tevékenység, amit Béla olyan nagy szeretettel, szívvel lélekkel végzett. 1998. február 1-én vette át a mozi büféjének üzemeltetését, melyet keretbe foglalt tanúsítvány is bizonyít. A dokumentum a vendéglátóegység egyéb kellékeivel együtt már nagyrészt bedobozolva várta, hogy a tulajdonos elszállítsa őket…talán egy hasonló elismerést hozó új helyszínre. A falról lekerül a vásárlók könyve is. Teljesen üres.
Baranyi Bélának a Lehel Film Színház épülete szinte második otthona volt már hosszú évek óta. 1997-ben az akkori tulajdonos, a Tiszamozi Kft. vezetősége kérte szakmai tanácsát a forgalom növelése érdekében. Akkor új hangtechnika és vetítőgép beszerzésével próbáltak lendíteni a látogatottságon. A következő évben a kft felajánlotta a bérleti lehetőséget. Béla egy barátjával belevágott a vállalkozásba. Hosszú hónapokig egyensúlyoztak, később már csak egyedül, a fennmaradás és a bezárás között. Aztán szép lassan beindult az üzlet és egészen 2012-ig, a Jászkerület érkezéséig üzemeltette a mozit.

Az eltelt évek alatt számos fejlesztést hajtott végre. Kicserélte a székeket, vetítőgépet vásárolt, a hangrendszer is modern térhatású eszközökkel bővült. Tíz éven át intézte a filmosztást. Fontos megemlíteni, hogy a színház létrehozásának is Baranyi Béla volt az ötletgazdája. A digitalizálási pályázat már túl nagy falat lett volna, attól fogva, hogy az önkormányzat vált tulajdonossá, a háttérből szakmai tanácsokkal segítette a munkát. Az, hogy mennyire elkötelezett a filmszakma iránt, elárulja utolsó munkanapján az a félmondat, amit kollégájához intézett beszélgetésünk közben: „Zoli, megjöttek a plakátok, majd nézzük át őket!”

A büfé pedig külön történet. Művészeti tárlatok, klubkoncertek látogatóinak kedvelt helyévé vált az eltelt évek alatt. A kellemes környezet, a barátságos árak, és a még barátságosabb vendéglátók törzsközönséget alakítottak ki. Béla mindenképp fontosnak tartja megemlíteni, hogy kollégái valódi munkatársak voltak, akikben tökéletesen megbízott. Csak így vezethette sikerre a vállalkozást. Az, hogy most merre tovább, egyelőre titok, ám Baranyi Béla bizakodó mosolya és a bölcs megjegyzés, – minden bezáródott ajtó legalább négy másikat nyit meg –, mindenképpen biztató jövőt mutat. A mesének nincs „Vége”.