Túra a múltba

Az Ifjúsági ház adott otthont a Visszanéző című kiállításnak, ami az ötven évre visszatekintő Országos Kéktúra előtt tiszteleg. A turistatalálkozóval egybekötött esemény kellemes hangulatokat idézett Faragó Laci bácsi fényképei láttán.

Az Ifjúsági házban május 20-án visszasétáltunk az időben. Persze nem szó szerint, bár az országos kéktúrázók elszántságukat tekintve még ez is sikerülhetett volna. Az 1128 km-es távot nagyjából hatezren teljesítették.
„Akkor még nem tudtuk milyen szellemet szabadítunk ki a palackból” – mondta nyitóbeszédében Thuróczy Lajos a Magyar Természetjárók Szövetségének tiszteletbeli elnöke és az Országos Kéktúra egyik alapítója. Kezdetekben 1938-ban egy 900 km-es túrát szerveztek, Cholnoky Jenő a Magyar Turista Szervezet elnökének kezdeményezésére. Eleinte úttörők, majd Turista Egyesületek vágtak neki a hosszú, ámbár csodálatos útszakasznak, mely az évek során sokszor módosult irányát és elnevezését, de összetételét tekintve is. A második világháborút követően a Budapesti Lokomatív Sportkör vitte tovább a túra szervezését. Tapolcától Tolvaj-hegyig, 25 szakaszra osztott 852 km-es útvonalat hódítottak meg a túrázók

Majd ezt követően egy évvel később megjelent az első Kéktúra füzet, és innentől rohamosan nőtt az érdeklődési kör, így valóban Országos Kéktúrává nőtte ki magát a mozgalom. 1961-ben a Magyar Természetjárók Szövetsége Thuróczy Lajossal az élen folytatta a szervezet munkáját. Akkoriban már jóval több egyesület csatlakozott például vasutasok, postások és később bármely magánember részese lehetett. Az első jelvénnyel Horváth Tibort tüntették ki, ő három hónap alatt járta végig az útvonalat.  De diákszervezetek is nekiindultak, például egyetemisták, akik 26 nap alatt szinte végig futották az 1128 km-es távot. A magyar tájat külföldiek is megcsodálták, hiszen teljesítették németek, osztrákok és csehek is.
A rendezvény alkalmából Szatmári Antalné alpolgármester köszöntötte Faragó Laci bácsit. Beszédében elmondta róla, hogy nemcsak túraszervező és túrázó, hanem olyan személy, aki egész életében értékeket teremtett, közösséget épített és megtanította az embereket a természet szeretetére. Nem mellesleg a Hajta túra alapítója, ami mai napig közkedvelt időtöltése a családoknak, barátoknak. Az önzetlen, fáradtságot nem ismerő tanárember több diákcsoportjával is együtt túrázott, amelyekről látványos fényképek készültek. A Visszanéző kiállításon ezeknek a fotóknak a színe-javát tekinthetjük meg. 

Faragó Laci bácsi elmondta, hogy háromszor járta végig, akár esőben, sárban is az Országos Kéktúra ösvényeit. A fényképek előállítása igazi csapatmunka volt, a digitalizálásukat Bugyi Gábornak, a nyomat készítését pedig Bíró Jánosnak köszönte meg. De a kiállítás sikeréhez nagyban hozzájárult túra relikviáival Karády Károly. Továbbá köszönetet mondott Patakiné Kocza Anitának, akinek szervezését és keze munkáját dicsérte a kiállítás. A fényképek mellett, igazán nosztalgikus hangulatba kerültünk a pecsételők, naplókéziratok, könyvek, jelvények és térképek láttán, aminek kiállításához sok egykori túrázó is hozzájárult.  Laci bácsi a fotózást 1957-ben kezdte, színes diafilmes fényképezőgépet használt, ami a mai napig jó barátja a túrák alkalmával. Két unokája – szintén elszánt túrázó – inspirálták a kiállítás megszervezésében.

A sok száz dia közül nehéz volt választani, így a kimaradt darabokat az esti zsíros kenyér parti alkalmával vetítés formájában láthatta a közönség. A múltidézés biztos sikeréhez a szervezők még konzervekről és konzervnyitókról is gondoskodtak az esti csemegézéshez.