Rajzverseny

A jászok történelmi dal-és táncjáték című produkció képzőművészeti pályázatot hirdetett óvodásoknak, általános és középiskolásoknak a jászok történelmét, művészetét és sokoldalúságát bemutató monumentális  mű kapcsán.

A beérkezett munkákat a mű alkotóiból és közreműködőiből összeállított szakembercsoport értékelte. Az alkotásokból kiállítást rendeztek a jászberényi Déryné Művelődési Központban  május 18-án, amely kiállítás megnyitója egyben a pályázat eredményhirdetése is volt.

A pályázatra a jászapáti Önálló Óvodai Intézmény óvodásai is készítettek rajzokat, melyből  Nagy Fanni munkája – Jász motívumos keszkenő- is díjazott lett . Fannit Balog Andrea óvó nő készített fel a pályázatra.
A rajzkiállítás mellett „Jászapáti gyermekszemmel – Elődeink nyomában  a Csillag csoport” címmel színvonalas szakmai projekt készült. A projekt megmutatja, hogy a pedagógusok  hogyan építették be a gyerekek nevelésébe mindazon értékeket, amelyek

Jászapáti kultúrájában, hagyományában még fellelhetők. A projektet Sivadóné Farkas Rita és Pallagi  Kinga  készítette. A megnyitó hangulatát fokozta a Szivárvány néptánccsoport Lakodalmas című játékfűzése, amelyet Kovácsné Gajdics Éva és Berkó Marianna óvónők vezettek.