A legenda visszatért

Május 13-án több év után ismét Jászberényben lépett fel a magyarországi blues kiemelkedő alakja, Deák Bill Gyula.

A 67 esztendős ikonnak az elmúlt években komoly egészségügyi gondjai voltak, ám ezen a péntek estén is megbizonyosodhattak a jelenlévők, Deák Bill Gyula életpályája örök és kortalan. Ezt igazolta az is, hogy a legkülönbözőbb korosztályok képviseltették magukat a koncerten és élvezték az igényes élő zenét.

Habár a technika ördöge olykor megviccelte a zenészeket és a nagyérdeműt is, Bill kapitány lehengerlő stílusa és továbbra is elképesztő énektudása révén a Törpe büfé több száz vendége elégedetten térhetett haza. Már csak abban érdemes bízni, hogy legközelebb nem kell választania az igényes zene iránt rajongóknak, hogy az egyaránt pénteken 21 órára tervezett Silvan Zingg vagy Deák Bill Gyula koncertjét hallgassák-e meg.
Jászberény valószínűleg kisebb város annál, hogy a jövőben ne lehessen némi szervezőkészséggel az ilyen ütközéseket elkerülni. Pláne annak ismeretében, hogy mindkét előadóművész kapcsán rendkívül elismerően nyilatkozott korábban az amerikai rock and roll egyik kiemelkedő alakja, Chuck Berry.

A lényeg azonban az, hogy a Rossz vér, a Hey Joe, vagy épp a Kéne nekem egy üveg bor című számok – és persze a sor még nagyon is folytatható – hallgatása és éneklése közben gyaníthatóan mindenki remekül érezte magát, és képes volt kizárni a mindennapok gondjait-bajait. Ennél többet pedig nem is várhattunk. Deák Bill Gyula személye és énekesi karriere azonban jó példa arra, hogy kellő tehetséggel és kitartással a legnehezebbnek tűnő helyzetből is révbe érhetünk.