Gelei Károly lett a JFC edzője

Mint arról korábban beszámoltunk, a Jászberényi FC elnöksége április 18-án felmentette a felnőtt labdarúgócsapat korábbi szakmai stábját és ideiglenes jelleggel a vezetőedzői teendőket, az U-19-es csapat edzőjére Besenyi Gáborra bízta. Május 9-től, Gelei Károly a JFC edzője.

Az áprilisi edzőcserekor Dr. Gottdiener Lajos a JFC elnöke elmondta, hogy folyamatosan keresik azt a vezetőedzőt – és segítőit -, aki a jövőben a felnőtt csapatot fogja irányítani. Nos, nem csak keresték, hanem meg is találták Gelei Károly személyében. Az egykori kiváló válogatott kapus pályafutása alatt több NB I-es csapat színeiben szerepelt. Továbbá a 90-es évek elején négy évig Belgiumban is légióskodott. Edzői pályafutása során legutóbb a BKV Előre szakmai igazgatójaként tevékenykedett. E mellett a DIGI TV állandó szakértője, továbbá a FIFA mérkőzésszervezőjeként a mai napig is jelentős kluboknak szervez edzőtáborokat, gálamérkőzéseket.

-„Sikerült mindenben megállapodnunk és kétéves szerződést kötöttünk Gelei Károllyal. Lehet az időpont szokatlan, de ennek nyomós oka van. Mégpedig az, hogy a hátralévő időszakban ismerje meg a jelenlegi keretet és a nyári átigazolási időszakban pontos információja legyen arról, hogy kire számítsunk az őszi idényben is.” – nyilatkozta a JFC elnöke.

edzes-jfc.jpg

– „Az időpont ugyan igen, de maga a felkérés nem lepett meg, hiszen már többször tárgyaltunk erről. Az idény vége előtti érkezésem valójában hasznos lehet, hiszen a hátra lévő időszakban felmérhetem ezt a csapatot és eldöntsem, hogy kik alkalmasak komolyabb feladatok elvégzésére is. Illetve arról is szól ez az időszak, hogy az általam kiválasztott játékosok közül, ki hajlandó az én stílusomat, játékfelfogásomat elfogadni és velem együtt dolgozni. Új pályaedzőben mindenképpen gondolkodom, de minden őszi tervekre való javaslatomat az idény befejeztével tárgyaljuk meg az elnökséggel.” – monda a JFC új szakvezetője, Gelei Károly, akinek munkáját az idény végéig, Besenyi Gábor és Ulvicki Mihály fogja segíteni.

A Jászberényi FC labdarúgó csapata, május 21-én, hazai pályán fogadja a 13. helyezett REAC együttesét. A mérkőzés 18 órakor kezdődik majd.